HÍRARCHÍVUM

A nyíradonyi egyházközség életéből

A nyíradonyi egyházközség életéből
2012. szeptember 21. 09:37

2012-ben második alkalommal került megrendezésre az ún. Férfiak Szent Liturgiája és a Nők Szent Liturgiája – korhatár nélkül, csak fiúk és férfiak, valamint lányok és asszonyok részvételével. Már 2011-ben jó volt a fogadtatása ennek a közösségépítő együttlétnek. Ezért döntöttünk a folytatás mellett. Visszatekintve ezen eseményekre, bátran mondhatjuk: jól döntöttünk, mert összefogás eredményeként valósíthattuk meg mindezt.

Jó együtt látni a sok férfit és nőt, akik komolyan, méltósággal, szolgálatukat is lelkiismeretesen teljesítve vettek részt a Szent Liturgián és a hozzá kapcsolódó körmeneten. A szertartás után pedig vidáman, örvendezéssel folytatódott az együttlét agapé mellett a templom és parókia udvarán.

A férfiak találkozásának (június 23-án volt) jelmondata: „Őket is hívta” (Mt 4,21). A nőknek (szeptember 1.) pedig: „A Mester jelen van és hív téged.” (Jn 11,28). Akik elfogadták a meghívást, azok mindannyian szívbeli örömöt, lelkesedést és jókedvet hoztak magukkal.

A közösség és a család szempontjából volt még egy jelentősnek mondható esemény (a jubiláns házaspárok megáldása pedig egy kicsit később, októberben lesz), a nagyszülők és unokáik együttléte, megáldása. Természetesen Szent Liturgiával kezdődött ekkor is az összejövetel. A szertartás és a körmenet után egymást megvendégelve tettünk tanóságot arról, hogy a közössége(ke)t megtartó kötelékek nagyon fontosak, és az egyházközség szempontját is szem előtt tartva nagy jelentőséggel bírnak. Egyházközségünk ezen eseményei, valamint a későbbiek is biztosan erősítik az egyházhoz, a valláshoz való ragaszkodást. Ugyanakkor az egyházközség mint közösség életerejéről is tanúságot tesznek.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert