HÍRARCHÍVUM

Nemcsak iskola, hanem Isten háza is – Megáldották a nyíregyházi Szent Miklós Iskola új épületét

Nemcsak iskola, hanem Isten háza is – Megáldották a nyíregyházi Szent Miklós Iskola új épületét
2012. szeptember 30. 21:32

2012. szeptember 30-án, vasárnap délután ünnepi vecsernyét követően Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök és Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök-exarchája megáldotta a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola új épületét. A rendezvényen részt vett Hölvényi György egyházügyi államtitkár és Vinnai Győző kormánymegbízott is.

Nyíregyházán görögkatolikus általános iskola 1806-ban nyitotta meg először kapuit, amit 1946-ban államosítottak. A később visszakapott épületben 1998-ban indult újra az elemi képzés. Az évek során az oktatási intézmény kinőtte magát, s ezért sürgetővé vált egy új iskolaépület megépítése, amelynek alapkövét 2010. szeptember 28-án rakták le.

Az ünnepélyes szertartáson mondott beszédében Kocsis Fülöp megyéspüspök kiemelte, hogy az Istenszülő oltalmának több templomot is szenteltek már, most azonban egy iskolát ajánlanak az ő pártfogásába. „Azt szeretnénk elérni, hogy akik ebbe az intézménybe belépnek, Istennel találkozzanak!” – hangsúlyozta a főpásztor. Majd hozzátette: Az iskolának Isten házává, Isten országának hirdetőjévé kell válnia. Ehhez pedig nem elég egy díszes ünnepség, hanem imádság szükséges.

Hölvényi György államtitkár az új épület kapcsán rámutatott arra, hogy az intézményben magas szintű oktatás és nevelés folyik, s egy olyan iskoláról van szó, ahová érdemes járni. Ezt támasztja alá az is, hogy túljelentkezés miatt nőtte ki régi helyét az oktatási intézmény. Mint mondta, ez az újonnan felépült iskola jó példája a hitből és szeretetből megvalósuló álomnak.

Milyen kihívásoknak kell megfelelnie a XXI. század iskolájának? Tette fel a kérdést Vinnai Győző kormánymegbízott a jelenlévőknek. Színvonalasnak, esélyteremtőnek és tehetséggondozónak kell lennie. Úgy kell nevelnie a gyermekeket, hogy sikeres felnőttekké váljanak, nemcsak egyénileg, hanem közösségileg is, mert csak így juthat előrébb a saját élete és az egész ország is.  

Az iskolában jelenleg 16 osztályban közel 350 diák tanul, akiknek a tudás és ismeretanyag átadása mellett a lelki nevelésükre is nagy hangsúlyt fektetnek az őket oktató pedagógusok.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert