HÍRARCHÍVUM

„Vigyázz reánk, ó Mária, cigányoknak édesanyja!”

„Vigyázz reánk, ó Mária, cigányoknak édesanyja!”
2012. szeptember 27. 08:38

A hodászi cigányok Sója Miklós esperes vezetésével Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén indultak el először Máriapócsra. Ez az ünnep azóta a katolikus cigány közösségek búcsúja Máriapócson.

Az idei búcsú azonban más volt, mint az eddigiek. Más volt, mert a Centenárium évében vagyunk, más volt, mert Sója Miklós születésének 100. évfordulóját ünnepeljük és ráadásképpen 70 évvel ezelőtt volt az első cigány búcsú. A búcsút gondosan előkészített két napos lelkigyakorlat előzte meg, ahol a kicsik, a tizenévesek és a felnőttek is feltöltődhettek.

A búcsú napján a Kossuth rádió élőben közvetítette az ünnepi Szent Liturgiát, melyet Kocsis Fülöp püspök atya vezetett, és Telenkó Miklós prédikált. A hagyományokhoz híven a liturgia magyar és cigány nyelven folyt.

Telenkó Miklós beszédében utalt arra, hogy a magyar cigány Máriás cigány, és mégis a keresztet választotta a 100 évvel ezelőtt született Sója Miklós, hogy 70 évvel ezelőtt elhozza a hodásziakat, majd a többi település is csatlakozott hozzá és az Isten fájához, a kereszthez zarándokoljanak Máriapócsra.

Miklós atya utalt a kereszt fontosságára, kiemelte, hogy a legnagyobb, a legőszintébb az a kereszt, amit a vállunkon hozunk, saját életünk keresztje.

Mindenkinek van egy személyre szabott keresztje, amit úgy érez az ember sokszor, hogy le kellene tenni. A cigányság vállán is nagy-nagy súlyok, keresztek vannak, amit nem tudnak letenni.

De a XXI. században Jézus Krisztus keresztjén keresztül szükség van a béke keresztjére.

XXI. század szegénye az, aki mindig csak vágyakozik plázák, gazdagságok, fényességek után. Nem attól leszünk gazdagok, hogy mekkora arany kereszt lóg a nyakunkba. Attól leszünk gazdagok, hogy a bennünk levő Krisztus a keresztünk, a kereszthordozásunk által meg tud e újulni. Ki tudunk e teljesedni a kereszt által?

A liturgia végén került sor annak az emléktáblának a megáldására, melyet Sója Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából Máriapócson helyezünk el. Harmadik esztendeje annak, hogy a búcsúhoz regionális cigány nem cigány találkozó kapcsolódik, ahol az egyházközségek saját műsorukkal, tánccal, énekekkel mutatkozhatnak be.

A felsőregmeciek, hodásziak, homrogdiak műsora után zárásként Kocsis Fülöp megyéspüspök megáldotta a sorban álló résztvevőket.

Nagy örömünkre szolgált, hogy évről-évre egyre többen zarándokolunk el Máriapócsra Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén.

Isten áldása legyen cigány testvéreinken és mindazokon, akik értük fáradoznak!

Juhász Éva
cigányügyi megbízott 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert