HÍRARCHÍVUM

Önmagunk karbantartása és a közösségépítés fontossága

Önmagunk karbantartása és a közösségépítés fontossága
2012. október 9. 16:52

Október 6-án, szombat reggel a demecseri Művelődési Ház előtt a Szent Illés Szeretetszolgálat 23 gondozónője és Szabó Gábor paróchus atya vártuk az Anarcsról érkező buszt. A közös utat reggeli imádsággal kezdtük, az Árpádházi Szent Piroska Szeretetszolgálat gondozóival és Monostory Marcell atyával. 10 óra után le is szálltunk a miskolci Búza-téri püspöki székesegyház mögött. A székesegyházban meghallgattuk az idén 100 éves templom történetét, és megtudtuk, hogy Aranyszájú Szent János és a Szent Kereszt egy-egy ereklyéjét is itt őrzik a szentélyben. Innen a püspöki palotába mentünk, ahol Orosz Atanáz püspök atya köszöntött bennünket, és áldását is adta munkánkra.

Miskolctapolcára átérve Makkai László atya tartott nekünk előadást a kiégés elleni harcról. Tippeket adott, melyek megfontolásával kisebb mértékű lelki sérüléseket szerzünk munkánk során, illetve könnyebben feldolgozhatjuk őket. Hangsúlyozta az együttműködés és a közösségépítés fontosságát. Az ízletes ebédet követően fórumot tartottunk, ahol lehetőség nyílt a felmerülő problémák megbeszélésére. Ígéretet kaptunk, hogy folytatjuk még a megkezdett párbeszédet. Felüdülésképp a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a bobozást.

Hazafelé megálltunk Tokajban, ahol Gorcsa György atya fogadott minket, majd megemlékeztünk a 163 éve mártírhalált halt aradi vértanúkról is. A parókián a paróchus atya finom tokaji borral vendégelt meg bennünket. Hazaindulás előtt még a Borfesztivál forgatagába is betekintettünk. Fél 9 körül értünk Demecserbe, ahol fáradtan, sok új élménnyel gazdagodva tértünk otthonainkba.

Barnucz Anikó
gondozónő

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert