NEWS ARCHIVE

„Egy cipőben járunk” –

„Egy cipőben járunk” –
2012. október 12. 15:02

Egyházmegyénk jubileumi évében immár második alkalommal gyalog zarándokolt 19 férj és édesapa családjáért Debrecenből Máriapócsra. Célunk, hogy feleségünkkel, gyermekeinkkel együtt ünnepeljük a CSALÁDOT a családok búcsúján. Igazán célunk a lelki megújulás volt, hogy a két napos zarándokút alatt többet imádkozzunk, hálát adjunk azokért a kincsekért melyeket Istentől ajándékba kaptunk, csak sokszor a mindennapi munka és rohanás miatt háttérbe szorítunk. Sok-sok kegyelmet és élményt kaptunk, melyek hosszú ideig forrásaink lesznek a hétköznapokban. Felemelő érzés hallani férfiakat, büszke férjeket és apákat együtt imádkozni, zarándok énekeket énekelni, családjukról beszélni.

Egyik zarándoktársam hazaérkezésünk után így fogalmazott: „Én már készülök a következő zarándoklatra.”

Mindenható Istenem! Köszönöm a keresztény édesapákat, a „zarándok társakat”.

Köszönöm a hitükért búzgó, szerető feleségeket és édesanyákat.

Köszönöm gyermekeinket, mosolyukat és ölelésüket, mint ajándékokat. 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert