HÍRARCHÍVUM

„Jót tenni jó!” – 72 óra kompromisszumok nélkül Hajdúdorogon

„Jót tenni jó!” – 72 óra kompromisszumok nélkül Hajdúdorogon
2012. október 16. 08:51

Idén is bekapcsolódtak a Szent Bazil Oktatási Központ diákjai a 2012. október 12-14 között megrendezett „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű programba. A lelkes önkéntesek két csoportban, vettek részt a munkában. Az egyik csapat - Egyházmegyénk fennállásának Centenáriumához is kötődően - a hajdúdorogi temetőben nyugvó jeles egyházi személyek sírjait tisztította meg és varázsolta szebbé, a másik segítőkész diáksereg a Hajdúdorogi Székesegyház környezetének szépítésén fáradozott. Köréjük szerveződött egy harmadik szorgos csoport, akik az önkéntesek munkájának elismeréseként kemencében sült kakaós csigával tették emlékezetessé a dolgos együttlétet. Számomra nagy boldogság volt, hogy bekapcsolódhattam a sütésbe, mert látva a lelkes fiatalok arcán felragyogó örömöt, megfogalmazódott bennem, hogy jót tenni jó és máskor is szívesen fogok részt venni hasonló programban.

Iski Annamária
12/b osztályos tanuló

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert