HÍRARCHÍVUM

Görögkatolikus ünnepnap Érpatakon

Görögkatolikus ünnepnap Érpatakon
2012. október 22. 13:33

Az érpataki görögkatolikus egyházközség életében 2012. október 06. kiemelt jelentőségű nap lett.  A kiemeltséget az adja ennek a gyönyörű napnak, hogy az aradi vértanúk emléknapján adták át és szentelték fel a felújított görögkatolikus kápolnát és parókiát.

Az egyházközség 2009-ben pályázatott nyújtott be a már igen rossz állapotban lévő görögkatolikus kápolna (a helybéliek a „hegyre épített templomnak” vagy Kistemplomnak” nevezik) felújítására. Az egyházközség vezetése örömmel vette a hírt 2011 áprilisában, hogy a beadott pályázat nyert, így sor kerülhet az épület helyreállítására. A felújítási munkálatok már december hónapban elkezdődtek. Az épület új tetőszerkezetet, új villamossági rendszert, új vakolatot, belül új festést kapott. A legnagyobb változás a kápolna épületénél, hogy elkészült a mozgáskorlátozott parkoló és feljáró, amely nagymértékben segíti az idős illetve mozgáskorlátozott emberek bejutását az épületbe. 

A görögkatolikus parókia építése 2012 márciusában kezdődött. A hívek adományainak illetve Kocsis Fülöp püspök atya segítségének köszönhetően az építkezés nagyon szép ütemben zajlott. A munkálatok október hónap elejére nagyrészt befejeződtek.

A kápolna és a parókia felszentelésére illetve átadására 2012. október 06-án került sor.  Az ünnepség délelőtt 10 órakor vette kezdetét a görögkatolikus kápolnában. Főtisztelendő Kocsis Fülöp püspök atya mutatott be hálaadó Szent Liturgiát melynek elején körbe ment a kápolnán és megáldotta azt. A szent liturgia bemutatásában segédkeztek az érpataki származás, az elmúlt években itt szolgáló atyák, illetve az esperesi kerület parókusai.  A kápolna teljesen megtelt a hívekkel, ami nagyon szívet melengető látvány volt. A szertartás után püspök atya vezetésével a hívek elindultak az új parókia épületéhez. A megérkezést követően sor került az új épület megáldására. Fülöp püspök atya minden egyes helyiséget külön – külön megáldott az épületben. Az ünnepi szertartások után a meghívott vendégeket állófogadás várta az új parókia közösségi termében, a híveket pedig a parókia udvarán kínálták egy szerény agapéval.  Az ünnepség végeztével Munkácsi János érpataki parókust kérdeztük meg arról, hogy ez az esemény miért is kiemelt jelentőségű az egyházközség életében:

Az érpataki görögkatolikus Egyházközség 1947 óta kettő templommal bír. Így kettő templom fenntartása a parókia mellett jelentős tehertétel volt az Egyházközség részére.

A régi parókia az idők folyamán elhasználódott. A fejújítása nagyon költséges lett volna és nem biztos, hogy a kellő állapot tartós lett volna, mivel vályogból volt építve beton alap nélkül. Az egyházközség időközben eladta ezt a régi parókiát és egy házat vásárolt a községben, amelyik mindkét templomtól távol esik.

Alapvető döntést kellett hoznunk, hogy melyik templom mellé szeretnénk építeni az új parókiát. Mivel a nagy templomban végezzük főidőben a szertartásokat ezért esett a választás e helyre. Részemről ez volt a legnehezebb döntés meghozatala: hova is tegyük székhelyünket?

A parókia még nincs teljesen készen. Kívülről hiányzik a színezés, jelentős támogatással tartozunk az Egyházmegyének. Az épület még nincs átadva, a garázs még nincs teljesen készen. Remélem, ezek is fognak rendeződni időközben.

Köszönöm a Jó Istennek, hogy segített bennünket. Így figyelmeztet bennünket Szent János evangéliumában " Nélkülem semmit sem tehettek "  vagyis nem a mi érdemünk, hogy idáig eljutottunk, hanem ajándék, nagy ajándék az emberszerető Istentől.

Szintén Urunk Jézus Krisztus figyelmeztet Szent Máté evangéliumában " Ha mindent megtesztek, mondjátok, haszontalan szolgák vagyunk, mert csak kötelességünket teljesítettük"

Kívánom a magam részéről minden Kedves Testvérünknek, szolgálja az új parókia a templom mellett lelki megújulásunkat, átélését annak, hogy Isten háza bármikor nyitva áll előttünk, vár bennünket, szíve nyitva áll előttünk! Csak látogassuk, menjünk Hozzá bármikor!

Testvéri szeretettel Munkácsi János parókus!”

Kívánjuk az érpataki híveknek, hogy egészséggel használják a felújított „Kistemplomot” illetve az új parókiát!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert