NEWS ARCHIVE

A balkányi szociális intézmények dolgozóinak lelkigyakorlata

A balkányi szociális intézmények dolgozóinak lelkigyakorlata
2012. november 30. 11:41

A „Szent Miklós Udvara” valamint a Szent Miklós Szeretetotthon és Menedékház balkányi, birisi, szakolyi és debreceni dolgozói illetve ellátottjai Máriapócsra zarándokoltak a 2012. november 19-i héten, ahol lelkigyakorlaton vettek részt.

A hét minden napján más és más témában tartottak előadást az atyák. Első nap Mosolygó Tibor atya a „Mi atyánk”-ról, bibliai történetekkel színesítve beszélt. Második nap Kapin István kegyhelyigazgató atya „Adj új értelmet a világnak és magadnak” mottójú előadását hallhattuk, miszerint az életünkben jelen van a rossz és a gonosz.

Munkánk során olyan emberekkel, családokkal és gyerekekkel kerülünk kapcsolatba, akik számára a mindennapi élet megélése, túlélése nehézséget jelent. Ebben a mindennapi küzdelemben azonban mi is részt vállalunk azzal, hogy próbálunk a saját területeinken segíteni rajtuk, minek hatására még inkább szükségünk van lelki töltekezésre.

Lehetőségünk nyílott arra is, hogy megtekintsük a fatemplomot, ahol meghallgattuk a Könnyező Szűz Mária ikonjának viszontagságos történetét és a templom átépítésének körülményeit. A lelki napokat a templomban fejeztük be Szent Liturgiával, ezzel koronázva meg a napot.

A hét második felében ellátottaink látogattak el a Szűzanyához. Érkezésüket követően a bazilika alatt lévő kriptában panachidát végeztünk Sándor atya vezetésével szeretteikért. Majd az elmúlt napokhoz hasonlóan töltötték el az időt. A szenvedélybetegek számára tartott lelkigyakorlat annyiban különbözött, hogy ők felvállalva gyengeségeiket ki mertek állni és megjelenni a hasonló problémákkal küzdő társaik között.

Vendéglátóink és vezetőnk jóvoltából egy ebéddel fejeztük be a napokat a zarándokházban, ahol lehetőségünk nyílt köszönetet mondani az előadóinknak, illetve Sándor atyának azért, mert segítették az adventi és Mikulás ünnepére való készülődésünket.

 

Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert