HÍRARCHÍVUM

(Csoda)várás, mesék, lelki töltekezés - újabb beszámolóval frissítve

(Csoda)várás, mesék, lelki töltekezés - újabb beszámolóval frissítve
2012. december 18. 13:15

 

Már alig vártam, hogy ismét találkozzon a csapat, ezúttal Sajópálfalán. Hiába tartjuk a kapcsolatot a közösségi oldalon, vagy e-mailben. Ez más. Sokkal több, és jobb.

Ráhangolódásként játszottunk egyet. A „B közép”, a „kemény mag” valamennyire ismeri már egymást, de jött néhány új tag, akiket szerettünk volna megismerni. A játék neve: „Pakold ki a zsebeidet!” Ki mit hord magánál? Miért pont az van a zsebében? Mire lehet következtetni ebből? A legtöbb tárgy a „zsebemben maradt” vagy a „mindig velem van” kategóriába esett.

Aztán kicsit komolyabbra fordult a dolog. Demkó Balázs atya már a lelkigyakorlat indításaként igencsak magasra tette a mércét. A karácsony előtti 40 napban olyan szenteket ünnepel az egyház – mondta - akik egyre közelebb visznek életpéldájukkal a megtestesüléshez. Én hogyan várom az Urat? És hogyan várom az ő második eljövetelét? Az én életem dicséret, vagy ítélet lesz az elszámoláskor? Aztán az atya két, vele történt karácsonyi „mesét” osztott meg a hallgatósággal. Nekem személy szerint volt min gondolkozni ezek után.

A már szokásos, éjszakába nyúló beszélgetések után, másnap kissé nehezen indult a reggel. A reggeli után következett egy elmélkedés, folytatva a péntek este megkezdett gondolatsort. Van-e bennünk készség a várakozásra? Miért nehéz várakozni? Van-e szemem a csoda meglátására? A várakozásom passzív, vagy miközben látszólag tétlen vagyok, Jézussal járok-e? Készülök-e az ünnepre? Van-e a szívemben hely Jézusnak? Mi lakozik a szívemben? Félelem? A szeretettől való félelem? Hogy ki kell szolgáltatnom magam? Vagy Isten kegyelme van a szívemben? Jézus is kiszolgáltatta magát, védtelen gyermekként érkezett a világba. És mégsem félt.

Az Úr első eljövetelét csillag jelezte. Ma vajon van-e csillag, amely a második eljövetelt jelzi? Ez volt a második elmélkedés témája. A Mária-jelenéseket, a könnyezéseket elemezte az atya. A csillag útnak indítja a Napkeleti bölcseket; a karácsonyi böjt első vecsernyéje útnak indítja az Egyházat. De vajon én, úton vagyok-e Krisztus felé? Hogy legalább az első néhány lépést megtegyük, átsétáltunk a templomba, és elvégeztük a hatodik imaórát.

Az ebéd után picit elcsendesedtünk. A csapat egyik fele sétálni indult, a másik sziesztázott inkább.

A harmadik elmélkedés során a karácsonyi ikont vettük alaposan szemügyre. Kik vannak jelen? Mit csinálnak, merre fordulnak? Miért arra, vagy éppen miért nem? Hogyan jelenik meg az ikonon Izajás jövendölése? Én ebből is sokat tanultam. Az elmélkedések szünetében lehetőség volt gyónásra, lelki beszélgetésre. Vacsora után megköszöntük az atyának a lelki vezetést, majd átmentünk a templomba, és Polgári László atya vezetésével Akathisztoszt énekeltünk.

A szombati nap során nagyon sok könyv és film ajánlót kaptunk, amit érdemes elolvasni, megnézni, szóval bővül az amúgy sem rövid listám.

Vasárnap reggel még Polgári atyától is kaptunk néhány életindító gondolatot. Most is játékkal kezdtünk, csak kicsit másképp. Ötödölő, de a cél most az volt, hogy minél több sor teljen meg a négyzetrácsos táblán. Hogy akkor mire is ment ki a játék? Arra, hogy mi hogyan játszunk az életben. Keresztbe teszünk egymásnak, és akadályozzuk a másikat; vagy minél több sort akarunk megtölteni, és minél többet akarunk kihozni belőle. Aztán egy mese következett. Lázár Ervin: A csodapatika. Tanulságos történet. Ehhez kapcsolódott Andersen: Egy tükörről és a cserepeiről szóló meséje. Az én szememben van-e tükörcserép? Mit tükröz vissza? A rövid elmélkedést, beszélgetést követően liturgia, ebéd és hazautazás volt a program.

Köszönjük az atyáknak, a szervezőknek, a zarándokház munkatársainak a testi-lelki gondoskodást, táplálékot, további munkájukra Isten áldását kérjük. Reméljük, minél hamarabb ismét találkozunk.

Márti


 

Kedves (leendő) KEFIT-es barátom!

Tudom, már vártad a beszámolót... Én is örömmel jegyzem le, mert ahogy egy vicc poénja mondja, még beszélni is jó róla (a vicc nem szalonképes; azt ha akarod, megkeresed). :) :) :)

Biztosan emlékszel, hogy ez az alkalom nehézkesen indult. Már a szervezés során érezhető volt az ördögi munkálkodás. Meg is beszéltük pár társunkkal, hogy mindig azok az események sikerülnek nagyon jól, amikre nem készülsz, sőt meghiúsulni látszanak. A mostani alkalom is erősíti a szabályt! Ezúton köszönjük a támogatást mindenkinek, az Exarchátusnak pedig külön is (anyagi segítségükkel többen eljuthattunk Sajópálfalára)!

Ez a szentírási rész is sokat segített: "Ki vagyok én, Uram, Istenem és mi az én házam, hogy idáig vezettél? De a te szemedben, Istenem, ez még kevés volt. Szolgád házának még a messze jövőre is adtál ígéretet. Akarod, hogy úgy nézzenek rám, mint az emberek csoportjára, akiket az Úr, az Isten fölemelt. Mi többet kívánhatna még Dávid, amikor látja a tőled kapott dicsőséget? Magad tüntetted ki szolgádat Uram, és szolgád, kutyád kedvéért végbevitted ezeket a nagy dolgokat. Uram, nincs senki, aki hozzád hasonló volna." (1Krón 17, 16-20)

Már az elindulásnál (autóval mentünk) békességgel töltött el, hogy a Mennyei királyt elénekeltük. Éppen azon töprengtem, vajon máskor miért mulasztom el ezt...

Az este folyamán megismerkedtünk egymással olyan módon, hogy a zsebünk tartalma alapján mutatkoztunk be. Már itt megmutatkozott, hogy igazán személyessé válik ez a lelkigyakorlat is. Demkó Balázs egri szervezőlelkész atya két személyes karácsonyi élményét mesélte el, hogy ráhangoljon bennünket a másnapi gondolatokra (az egyik a katonasághoz, a másik a cigány hittanosaihoz kötődött).

Reggel kifejezetten nagy örömet okozott, hogy több sajópálfalai hívővel együtt vettünk részt a Szent Liturgián. Bevallom töredelmesen, többször csak csendben, de annál nagyobb élvezettel hallgattam a pálfalai dallamvilágot. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor vendégségbe mész egy általad nagyon szeretett, de ritkán látott rokonhoz, s még esetlenül mozogsz az új környezetben. Lehet, butaságnak hangzik, de valamiért nagyon otthonosan éreztem magam annak ellenére, hogy inkább szemlélődő voltam. :)

Demkó atyáról sok kedves emléket hallottam a nyíradonyiaktól. Már vártam az elmélkedéseit. Nem akarok itt hihetetlen, fantasztikus és egyéb kifejezésekkel dobálózni, de legszívesebben használnék efféléket. :) Nagyon-nagyon örülök, hogy hallhattam Őt.

Sajnos, egészen biztosan nem tudnék mindent átadni abból, ami elhangzott, pedig jegyzeteltem. Végig ez kattogott bennem: A szív bőségéből szól a száj (Mt 12,34). A legfőbb gondolatok talán ezek:

  • Onnan indultunk ki, hogy Loyolai Szt. Ignác szerint a keresztény ember egész életének egy lelkigyakorlatnak kellene lennie. Keleten nincs is igazán lelkigyakorlat, mert az ünnepeket mélyebben élik meg, illetve át.
  • Kiemelte, hogy az Isten figyeli a kéréseinket, azokat pedig végképp, amelyben szívünk minden vágya megnyilatkozik. Kérte, hogy legyünk úgy az imádsággal, mint a bulldog. Ne hagyjuk abba (engedjük el), amíg meg nem kapjuk a kegyelmet. Ha viszont rég várunk valamire, kérjük egyúttal a történések megértéséhez is a kegyelmet (lehet, nem hasznos számunkra, amit kérünk).
  • Aztán párhuzamot vont atya a Karácsony és a második eljövetel között, hisz az egyik ünneplésére most készülünk, ám a másikról sem feledkezhetünk meg, hisz minden nappal közelebb kerülünk hozzá.
  • Isten országa köztünk van, s ennek léte már Krisztus születésével elkezdődött.
  • Nagy Szent Bazil testvéréről, Szent Makrináról mesélte, hogy így fejezte ki magát: "Nem ülök, hanem Jézussal járok." Itt kifejtette, hogy a várakozás nem passzivitás, hanem harc és küzdelem (gondoljunk csak a Jézus imára).
  • Sokan megkérdezik hol az Isten, s miért enged meg ezt vagy azt. Tulajdonképpen mi nem vesszük észre Őt, sem a csodáit. Elmesélte e kapcsán a következő történetet: Einsteint vonta kérdőre egy építész egy díjátadáson, hogyan hihet Istenben. Erre Ő kiment az udvarra, s később visszajött, majd megszólalt: Tudna-e az építész olyan oszlopot felállítani, aminek a magassága sokszorosa a keresztmetszetéhez, s nincs benne beton, kő, fa, műanyag stb. Erre a mester teljesen felháborodva kijelentette, hogy ilyen nem is létezhet. Einstein ekkor elővette az addig háta mögé rejtett kezét, s felmutatott egy fűszálat. El is szégyellte magát az építész...
  • Jézus meg akar születni az emberi szívekben, s milyen érdekes, hogy az evangéliumban is szerepel egy mondat: "A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania." (Mt 8, 20). Valóban, nekünk a saját szívünkben szállást kell készítenünk Krisztusnak!
  • Felhívta a figyelmünket arra, hogy a béke a legnagyobb ajándék. S mennyire nem értékeljük azt a misén elhangzó sort, hogy "Békességen könyörögjünk az Úrhoz!". E kapcsán kérte, hogy legyünk tudatosak az imádságban, hogy egy szájjal és egy szívvel mondjunk mindent.
  • Beszéltünk Don Bosco élete kapcsán arról, hogy a legnagyobb csoda egy ember életének megváltozása!
  • Az egyik szentéletű atya gondolata a következő: Ha Isten velünk van, nincs szenvedés, ám ha nincs szenvedés, Isten sem jöhet hozzánk. Ehhez fűzte egy atya mondatát, mely szerint a Szentírás olvasásával, egy papnak való engedelmességgel, vagy egy betegséggel tudunk közel kerülni Istenhez. (Bocsáss meg, a neveket nem írom le, mert tartok tőle, hogy rosszul jegyeztem fel.)
  • Hosszan kifejtette az atya azt is, hogy Szűz Mária, égi édesanyánk jelenései, könnyezései is rendkívüli fontosságú jelek. (1830-Párizs-csodás érme; 1846-La Salette (Fro.); 1917-Fatima; 1964-Garabandál (Spo.); Medjugorje - bár hivatalosan még nem elismert és Gyergyószentmiklós)
  • Szó volt a zsolozsmázás fontosságáról, s a szent öregségről is (utóbbi sajnos egyre kevésbé jellemző, holott ekkor már több időnk lenne Istenre).
  • Istentől három dolog távolít el bennünket, ami ellen küzdenünk kell: démonok, saját természetünk és rossz szokásaink.


Az atya fáradhatatlanul gyóntatott és lelki beszélgetett. Jó volt látni, milyen energiákat tud mozgósítani egy hívő ember magában.

A szombati nap folyamán sétálunk is (a közelben egy kereszt előtt énekeltünk együtt), s a Rózsa utca összes kutyáját megugattattuk. Ezúton is elnézést kérünk az ott okozott hangzavarért! :)

Este Polgári László atya vezetésével akatisztoszt végeztünk a könnyező kegykép előtt. Remélem, hogy a Szűz méltónak találta énekünket.

Másnap szintén Polgári atya volt olyan kedves, több hasznos gondolatot is átadott. Ami hirtelen beugrik, az egy mese (Lázár Ervin: A csodapatika), amit itt meg is hallgathatsz: http://www.youtube.com/watch?v=Wf3VBITt8pA A másik pedig egy történet, aminek a csattanója szerintem nálunk is szállóigévé fog válni (Mi ez az örökkévalósághoz képest?!)

Azt még elmesélem, hogy az atya egy halom könyvet hozott, amiből mindenki kedvére válogathatott, így arról is gondoskodott, hogy lelki táplálékkal bőven ellátattunk a lelkigyakorlat után. Hozzáteszem, nagy kincsek is voltak ott, majd kölcsönadjuk! 

Ki kell még emelnem Pista bácsit és Ilikét, mert a Sajópálfalai Zarándokház olyan békés és meleg, már-már otthonszerű környezetet adott, amit örömmel él át az ember. Ez pedig nem csak a kandalló melegének köszönhető...

Kedves Barátom! Hiányoztál! Remélem legközelebb együtt élünk át mindent!

Addig is felebaráti szeretettel ölellek és Isten kegyelmében gazdag Karácsonyt kívánok Neked, illetve kedves családod minden tagjának!

 

Viki




„Törekedjetek a szeretetre, keressétek buzgón a lelki adományokat” (1 Kor 14,1)
avagy mi a közös egy karácsonyi hadgyakorlatban és egy mesében?

 

Mi a közös Máriapócsban és Sajópálfalában? - ez a kérdés akár egy kvízműsor feladványa is lehetne.

Sok mindent tudnánk mondani, és hosszú is lenne mindezt felsorolni. A közös vonások száma ismét bővült eggyel. November 23-25. között a sajópálfalai zarándokház adott otthont az ide őszi KEFIT-es lelkigyakorlatnak.

Emlékszem, hogy az első alkalommal – amikor még a szervezők sem tudták, mi is lesz ebből a kezdeményezésből – mennyi furábbnál furább gondolat keringet bennem. Hogy akkor most mi is ez, több mint egy sima lelkigyakorlat??? És akkor még hol voltunk attól a bizonyos mondattól, hogy „rajzolj egy fát”... :) Aztán szépen lassan és biztosan, összerázódott ez a kis csapat. Mára pedig már a 2. születésnapján is túl van a KEFIT.

November 23-25. ezt a dátumot szerintem sokan – köztük én is – már jó előre bevésték a naptárba, és mint a kisgyermek az ünnep előtt, mi is számoltuk a napokat, hogy mennyit kell aludni még a KEFIT-ig. Nagy örömmel töltött el, amikor megtudtam, hogy ezúttal Sajópálfalán lesz a lelkigyakorlat, aki pedig vezeti: Demkó Balázs atya egri szervező lelkész.

Péntek délután Polgári László, sajópálfalai parókus atya fogadott minket a zarándokházban, aki jó házigazda módjára az egész hétvége folyamán oda figyelt ránk, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben.

Mi „régiek” viszontlátás örömével köszöntöttük egymást, hisz rég találkoztunk személyesen. Bár hála a technika csodálatos vívmányainak, mondhatni napi kapcsolatban vagyunk egymással. De azért az mégis csak más, amikor „kézzelfoghatóan” ott van veled szemben a „másik”, hallod a hangját, látod a mosolyát, meg tudod ölelni, vagy csak barátilag hátba veregetni.

Ahogyan örültek egymásnak a „régiek”, olyan szeretettel fogadtunk az új „jövevényeket” is. Mert hála Istennek egy–egy ilyen alkalomra nem csak azok jönnek el, akik már voltak a KEFIT-en, hanem mindig sikerül jó mágnes módjára bevonzani másokat is. A péntek este, mint egy megadva az egész hétvége irányvonalat Balázs atya egyenest a közepébe vágott a dolgoknak.

Péntek este két meghatározó karácsonyáról mesélt Balázs atya. Az egyik karácsony a hadsereghez kötődik, amikor is a karácsonyt ünneplés helyett kemény hadgyakorlattal töltötték. A másik karácsony a Rakacán eltöltött időszakhoz kapcsolódott.

Az elmélkedés után Balázs atyánál lehetőség volt gyónásra, illetve személyes beszélgetésre. A többiek pedig a késő éjszakába nyúlóan beszélgettek a hallottakról, valamint arról, hogy mi minden történt velünk, amióta nem találkoztunk.

A szombati nap egy reggeli liturgiával indult, amelyen a sajópálfalai hívekkel együtt vetünk részt. Nagyon megnyugtató érzés volt ott lenni, és leülni a templomban, részt venni a szent liturgián. "Uram, jó nekünk itt lennünk” – jutott eszembe a szentírási idézet ott a templomban. A reggeli után elmélkedés következett. Az elmélkedések után imaórát végeztünk a templomban Balázs atya vezetésével. Ebéd után egy kellemes kis sétát tettünk a faluban mintegy testi felfrissülés gyanánt. A délután folyamán, továbbá az elmélkedések közti szünetben, és az elmélkedés után ismét lehetősség volt gyónásra, illetve lelki beszélgetésre. Az elmélkedések fő irányvonala mi más is lehetett volna, mint a Karácsony és az arra való készülődés. Balázs atya emellett még sok más érdekes, fontos és komoly témát érintett. Erről hosszú-hosszú oldalakat lehetne írni, de akkor sem tudnám visszaadni azt a sok - sok mindent, ami elhangzott. Ehhez akkor és ott kellett jelen lenni, testben és lélekben egyaránt és figyelni, figyelni, figyelni, és hallgatni.

Nem túlzok, ha azt állítom voltak olyan percek, amikor tátott szájjal hallgattuk az atyát, és szinte ittuk a szavait, közbe szólni se nagyon mertünk.

A telésesség igénye nélkül néhány dolgot említenék. Szó volt többek között arról, hogy a keresztény ember egész földi életének egy lelkigyakorlatnak kellene lennie. Isten nemhogy csak „odafigyel” a kéréseinkre és meghallgat, de nem is „felejti el” kéréseinket. Istentől eltávolítanak minket a saját természetünk, a rossz szokásaink, a démonok, ezek ellen mind-mind küzdeni kell. A karácsony kapcsán részletesen elemezte Balázs atya a karácsonyi ikont. Ahhoz, hogy Jézus hozzánk is el tudjon jönni, bennünk is megszülessen, nekünk a saját szívünkben és lelkünkben kell, hogy szállást készítsünk.

Szó volt Jézus második eljöveteléről is, amelyhez nap, mint nap közelebb kerülünk, s bár nem tudhatjuk sem az időt, sem az órát, de nekünk mégis készen kell rá lennünk.

Hallhattunk még arról is, hogy a Szűz Mária jelenések, könnyezések is mennyire fontos, és figyelmeztető jelek. Szintén a teljesség igénye nélkül : 1830, Párizs, Csodás-érme, 1846 La Salette, 1917 Fatima, 1964 Garabandal, 1981 Medjugorje, 2008 Gyergyószentmiklós stb.

Mennyi csodálatos dolgot ad nekünk – akár egy fűszálban is – a mi Istenünk, és mi elmegyünk mellette is, és a csodák mellett is anélkül, hogy észrevennénk. Szó volt a védőszentek fontosságáról is, hogy akinek esetleg nem lenne, az válasszon magának, mert egy jó védő szent sokat tehet az ember érdekében.

Az elmélkedések közti szünetben, illetve az este folyamán, akiknek volt kedvük hozzá próbára tehették „csocsó” tudásukat is. Az utolsó késő délutáni elmélkedés után, immár Polgári László atya vezetésével – mivel Balázs atyának vasárnapi teendő miatt haza kellett térnie –, Akatiszthoszt végeztünk a templomban. A szombat este, ill. éjszaka kötetlen beszélgetéssekkel, énekléssel telt el.

Vasárnap reggel Polgári László atya vette a fáradságot és nem kevés elfoglaltsága, feladata mellett szakított ránk időt. Először egy kis játékkal ébresztette fel kissé fáradt figyelmünket László atya. A játék az ötödölő/amőba volt (ki, hogyan ismeri). De! Ezúttal a feladat az volt, hogy minél hamarabb töltsük ki a rendelkezésre álló sorokat. A „beidegződés” miatt, és mert lehet kissé még álmos volt a társaság, a játékosok a hagyományos módon vágtak neki a feladatnak. Az eredmény: az egyik fél nyert, a másik veszített, de a sorok teljes kitöltése nem sikerült. Miért? Mert a játékosok egymásra figyeltek és ahelyett, hogy egymásra figyeltek volna – közösen teljesíthették volna a feladatot – egymásnak raktak „keresztbe”. Tanulság az életben ne azon igyekezzünk, hogy a másiknak „keresztbe” tegyünk, hanem azon, hogy együtt oldjuk meg az előttünk álló feladatokat, „töltsük ki a rendelkezésre álló sorokat”. A játék után egy tanulságos mesét hallgathattunk meg; Lázár Ervin: A csodapatika című művét. A mese után több értékes gondolatot kaptunk az atyától, és egy olyan mondatot – mintegy tanulság gyanánt –, ami ebéd utánra már kis túlzással szállóigévé vált. Amikor az óriásinak látszó napi dolgaink után rohanunk, álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk át, hogy ugyan „Hát mi ez az örökkévalósághoz képest?”

A házigazdánktól a hétvége folyamán egy nagy doboz könyvet kaptunk, amelyből mindenki kedve szerint válogathatott. Értékes kincsekre bukkantunk.

Sajópálfaláról szólva, meg kell említenünk a falu görögkatolikus templomát a könnyező Szűz Mária kegyképpel. Ez a kegykép 1717-ben hullatott véres könnyeket. Felemelő érzés volt ez előtt a kép előtt végezni szombat este az Akatiszthoszt. Ami ezzel az imával zárult:

Pálfalai Boldogasszony!
Jóságos oltalmazó, anyai kéz!
Jutalmazd meg Érted állandóan fakadó szeretetünkért a Tehozzád járó buzgó híveidet. Ezer hívőkkel e kép előtt imádjuk a felséges Istent az istenanya nagy tiszteletével, kitől kérjük, hogy ne szűnjön esedezni érettünk bűnösökért, a mi nagy ínségeinkben. Ámen. (imádság 1863-ból)

 

Zárszóként – mindannyiunk nevében – szeretném megköszönni mindazoknak segítségét, lelki és nem utolsó sorban anyagi támogatását, akik nélkül nem lehetett volna megtartani ezt a lelkigyakorlatot. Köszönjük Demkó Balázs atyának az értékes gondolatokat, s mind azt az időt, amit nekünk szentelt. Bízunk benne, hogy még máskor is sor kerül erre.

Külön köszönet a Miskolci Apostoli Exarchátusnak, és Orosz Atanáz püspök atyának az anyagi támogatásért. Köszönjük Polgári László atyának, és zarándokház dolgozóinak – Pista bácsinak, és Ilikének – is, hogy meleg szeretettel fogadtak minket. Ott létünk alatt nem szenvedtünk hiány semmiben, mintha csak otthon lettünk volna. Remélem lesz még rá módunk, hogy ismét találkozzunk Sajópálfalán, szerintem „volna rá igény…” 

Jár a köszönet azoknak is, akik, ha csak egy fohász erejéig is, de imáikkal „segítették”, „támogatták” a KEFIT-et.

S ne feledkezzünk meg a Legfőbb Támogatónkról sem, Aki nélkül semmi sem lett volna, mert neki tarozunk a legnagyobb köszönettel!!!

 

„Minden értetek történik, hogy minél bővebben áradjon a kegyelem, és így hálát is mind többen adjanak az Isten dicsőségére.” 2.Kor 4,15.

 

Csaba

 


Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert