HÍRARCHÍVUM

A Szinaxis Görögkatolikus Diákotthon betlehemépítői vitték el az első helyet a MOM Kulturális Központban

A Szinaxis Görögkatolikus Diákotthon betlehemépítői vitték el az első helyet a MOM Kulturális Központban
2013. január 10. 14:10

Egy ünnepséggel köszönte meg az önkormányzat azoknak a munkáját, akik karácsony előtt részt vettek a Hegyvidéket szépítő betlehemek elkészítésében. A MOM Kulturális Központban rendezett eseményen emléklapokat, díjakat vehettek át az alkotók.

Négy évvel ezelőtt hirdette meg először az önkormányzat Pokorni Zoltán polgármester kezdeményezésére a hegyvidéki betlehemépítő programot, azzal a céllal, hogy a szomszédok, ismerősök, iskolatársak vagy akár a kollégák a közösen végzett önkéntes munka örömét megtapasztalva, környezetüket is megszépítve együtt készülhessenek fel lélekben a karácsonyra.

„Tavaly novemberben, az önkormányzat felhívására összesen harminckét csapat jelentkezett, legnagyobb meglepetésünkre azonban december elején ennél is több betlehemet állítottak: három alkotást jelentkezés nélkül helyeztek ki a kerületben” – számolt be az örömteli fejleményekről a program fő szervezője, Solymoss-Gáspár Fruzsina. Az önkormányzat munkatársa a betlehemépítőknek rendezett ünnepségen felolvasta Fonti Krisztina alpolgármester köszöntőjét, aki levelében kiemelte: ezúttal is szebbnél szebb, változatosabbnál változatosabb betlehemekkel találkozhattunk a Hegyvidéken.

A MOM Kulturális Központ kupolatermében, nagy érdeklődés mellett megrendezett eseményen a résztvevők megtekinthették a Hegyvidék Televízió összeállítását a betlehemépítő közösségek munkájáról. Ezt követően átvehették az önkormányzat ajándékcsomagját, melyben emléklapokat, művészeti albumot, valamint egy DVD-t találhattak, amire a közös készülődés örömteli pillanatait megörökítő televíziós kisfilmet rögzítették.

A zsűri idén is díjjal jutalmazta a legkiemelkedőbb betlehemek alkotóit. Különdíjat kapott ötletességéért a forgatható, zenélő betlehemet készítő Zölderdő Óvoda, a „legtöbb lelket összefogó” Zugligeti Angyalok csapata a Zugligeti Általános Iskolából, az újrahasznosított anyagokkal dolgozó Hegyvidéki Mókusok, a természetes anyagokat, terméseket felhasználó Bosco Szent János Csapat a Felső-Krisztinavárosi Plébániáról, valamint a különleges technikával előálló MOM Zsákvarrótű-kollektíva: a kulturális központ dolgozóinak közössége egy több mint százezer hímzéses gobelinnel ábrázolta a betlehemi történetet.

A gyermekek kategóriájában a Jókai Általános Iskola második osztályosaiból alakult Jókais Angyaloknak ítélt díjat a zsűri, míg a felnőttek mezőnyében a Szinaxis Görögkatolikus Diákotthon fiataljainak munkáját díjazták. A „több nemzedék” kategóriában az Angyalszárny nevű csapat kapott díjat, melyben gyerekek, felnőttek és az idősebbek együtt hoztak létre egy szépen megmunkált betlehemet.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert