HÍRARCHÍVUM

Örüljetek és vigadjatok az Úrban! - Görögkatolikus farsangi bál

Örüljetek és vigadjatok az Úrban! - Görögkatolikus farsangi bál
2013. január 28. 16:05

Idén is megrendeztük a várva várt görögkatolikus farsangi bált. Várva várt, mert olyan kimagasló alkalom ez az évben, ahol nagy számban találkozhatnak a rég nem látott ismerősök, és egészen más formában tudnak együtt ünnepelni a templomainkba járó hívek. Jó érzés volt végig tekinteni a közel kétezres tömegen, mert ilyenkor megérezhetjük, hogy milyen nagy is az a közösség, család, amelyhez tartozunk.

Az estet most is imádsággal, Püspök atya által vezetett vecsernyével kezdtük. Rövid tanításában Aranyszájú Szent János kapcsán az arany különlegességére, Isten országára emlékeztető jellegére hívta fel a figyelmünket. Utána pedig a hangulat a vendégek számának további gyarapodásával csak egyre fokozódott.
A a jó hangulatot a szervezők idén is igyekeztek garantálni, amelyet az est sztárvendégével, Kovács Kati művésznővel sikerült is biztosítani. Kovács Kati dalait mindannyian jól ismerjük. Előadásával és kisugárzó személyiségével felejthetetlen élményt nyújtott az ünneplőknek. Műsorába még a gyereksereget is bevonta, akikkel együtt szórakoztatta a vendégeket.
Továbbá a meghívott előadók között volt a Bürkös zenekar is. Tagjai fiatal népzenészek, akik élethivatásuknak tekintik a magyar autentikus népzene megőrzését, továbbadását. Műsorukban közreműködtek Márton Attila és Márton Julianna néptáncosok, akik segítséget nyújtottak mindazoknak, akik nem csak hallgatói akartak lenni pompás népzenénknek, hanem szívesen táncra is perdültek a magyar ritmus lüktetésére

Az este további részében a Polip zenekar biztosította a jó hangulatot, és összejövetelünk elmaradhatatlan kellékét, a muzsikát.
Úgy gondolom, hogy minden adott volt egy nagyszerű estéhez, a többi már csak rajtunk múlott.

Szikora Gábor, Domokos Zsolt

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert