HÍRARCHÍVUM

Van-e jövője a keresztény sajtónak?

Van-e jövője a keresztény sajtónak?
2013. január 31. 08:53

A francia keresztény írott és audiovizuális sajtó képviselői és az egyházmegyék, illetve egyházi szervezetek kommunikációs szakemberei január 24-25-én Annecyban közös gondolkodásra gyűltek össze, melynek témája az volt, hogyan őrizhető meg a keresztény sajtó egyedisége a mai világ gyökeres társadalmi és technikai változásai mellett.

A Francia Katolikus Sajtószövetség (FFPC) által január 24-25-én Annecyban megszervezett 17. Szalézi Szent Ferenc Napok 180 résztvevője arról tanácskozott, hogyan őrizhető meg a keresztény sajtó egyedisége a mai világ gyökeres társadalmi és technikai változásai mellett. A konferencia címe: „Friss tartalom, friss szakértelem, friss közönség” volt. A rendezvényről a La Croix-nak Paola Spaventa-Habri, a Qualeïa marketing és kommunikációs ügynökség egyik vezetője, a sajtó és a kiadás szakértője nyilatkozott.

Véleménye szerint a keresztény sajtónak van jövője, amennyiben képes lesz a társadalmi és morális válság által felvetett kérdések és válaszok gyűjtőpontjává válni, azaz figyelembe venni, hogy a mai világban minden érték megkérdőjeleződik. Ma már semmi sem magától értetődő, sem a keresztény hit, sem a világi értékek. Újra kell gondolnunk és strukturálnunk mindent. A tét pedig az, hogy meg tudjuk-e mutatni a világnak a mindennapi és egzisztenciális kérdésekre adható keresztény választ.

A keresztény sajtó részére ez annyit jelent, hogy új szerkesztői szemléletű cikkekre van szükség, melyek kevésbé építenek késznek vett evidenciákra, maguktól értetődő előfeltevésekre. Például általában azt mondjuk, hogy a keresztény sajtó reményt közvetít, de tisztában kell lennünk vele, hogy a remény szó a mai emberek nagy részének szemében elveszítette jelentését. Sokkal szerencsésebb, ha egyesével számba vesszük a reménytelenség aktuális kiváltó okait, és foglalkozni kezdünk azokkal az egzisztenciális kérdésekkel, melyeket ezek felvetnek – mint amilyen például a szabadság –, majd azt igyekszünk továbbadni, hogy az evangélium üzenete mennyiben képes támpontokat adni e felmerülő kérdések megválaszolásához.

A keresztény sajtónak az aktuális problémákra és a hit alapkérdéseire kellene fókuszálnia. A kérdések átértékelésének célja természetesen nem a bizonytalanság növelése, hanem az, hogy objektív és átgondolt módon tudjuk bemutatni a keresztény válaszokat.

A mai olvasók felé – akik számára a hit már nem magától értetődő dolog, és jobban szeretnék maguk megválasztani a hitüket, mint készen kapni azt valakitől – a keresztény újságoknak fontos közvetítő szerepük lehet. Megmutathatják számukra a kereszténység szabad és újító oldalát egy elidegenítő gazdasági és társadalmi berendezkedéssel szemben. Ehhez arra van szükség, hogy merjük szembesíteni a teológiai nézőpontot a többivel, azaz az antropológiaival, a pszichológiaival, a filozófiaival és a tudományossal. Nem azért, hogy mindent megkérdőjelezzünk, hanem azért, hogy új fényben láttassuk a keresztény válaszokat, és ne hagyjuk feledésbe merülni, hogy ezek alkotják a nyugati társadalom alapját.”

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert