HÍRARCHÍVUM

Télűző farsangi mulatság Nyíracsádon

Télűző farsangi mulatság Nyíracsádon
2013. február 11. 10:19

A nagyböjt kezdete előtti utolsó hétvégén igazán parádés farsangi mulatsággal űzték a telet Nyíracsádon a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskolában. Idén először az alsó és felső tagozatosok külön napon mutatták be jelmezes produkcióikat a szülőkből, pedagógusokból, diákokból álló közönségnek.

Február 7-én délután az alsó tagozatosok töltötték be a helyi művelődési ház nagytermét, aztán szép sorjában léptek színpadra az osztályok a nagy izgalommal összeállított zenés táncos darabokkal. Az elsősök hawai tánca igazán vérpezsdítő kezdet volt, majd jött az „iskoláscsoport”, az angyalok és az ördögök. Kígyózott a színpadon a kínai sárkány, indiáncsapat, majd a hupikék törpikék járták a táncot, végül pedig egy egész cirkuszi előadásnak is részesei lehettünk.

Másnap a felső tagozatos osztályok következtek, náluk a humor és a tánc játszotta a főszerepet. Láthattunk mókás iskolai napot, bolondos szmájlikat, megidézték Michael Jacksont, a swing fénykorát, és megannyi parádés táncos produkciónak tapsolhatott még a közönség. A diákok legnagyobb örömére a pedagógusok is jelmezbe bújtak, s nem maradtak ki a mulatságos jelenetekből. A leglátványosabb produkciókat tortával jutalmazta a zsűri, de senki sem távozott üres kézzel a télűző farsangi mulatságról.

Kedves Györgyné Zilahi Enikő

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert