NEWS ARCHIVE

Nagyböjti maraton

Nagyböjti maraton
2013. február 12. 09:25

Ima a Nagyböjt kezdetén

Úr Jézus Krisztus Istenünk, a föld összes határain és a messze tengeren levők reménysége, ki a bűnbánattartásra és a szenvedélyek megfékezésére nekünk példát mutattál, eszerint böjti napokat rendeltél el az ószövetségi törvény s a próféták által, ki magad az idők teljével a földön megjelenvén, negyven nap és éjjel böjtölve azt törvényerőre emelted és megszentelted, kegyesen és irgalmasan engedd, hogy mindnyájan tökéletes bűnbánattal, őszinte alázatossággal, buzgó imával, szellemi szomjúsággal és éhezéssel, gyakori térdhajtással és töredelmes szívvel kezdjük meg a szent napokat, hogy azok tartamát hiba nélkül, tiszta lelkiismerettel fejezzük be, a hitegységet megőrizzük és a bűn felett győzelmet üljünk. Állítsd azért életünk mellé a béke angyalát, hogy összes ellenségeink incselkedései és akadályvetései ellenére óvja meg az eltévelyedéstől, megbotlástól járás-kelésünket, az összes erények követőjévé emeljen, hogy a böjt küzdelmében a szenvedélyek megfékezésére, lelkünk és testünk megtisztítására a te hatalmaddal erősítsen meg. Mert az irgalom, könyörület és emberszeretet Istene vagy, ki mindnyájunkat üdvözíteni akarsz, azért neked, a te kezdetnélküli Atyáddal, legszentebb, jóságos és elevenítő Lelkeddel együtt dicsőséget zengünk most és mindenkor és örökkön-örökké. Amen.

 

Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Itt az első „csomag”. Örülök, hogy volt olyan bátor, hogy belevágjon ebbe a böjti utazásba.

Ennek a feladatsornak az a célja, hogy a böjt minden napján tegyen valamit, ami előbbreviszi Önt, és amiben Krisztus kedvét leli.

Használati utasítás:

  • Ne nézze meg előre az összes feladatot!

  • Előző este már gondolja át a másnapit, hogy jobban fel tudjon készülni.

  • Ha valami miatt nem tudta megtenni az arra a napra rendelt feladatot, nem tragédia, de még mielőtt aludni térne, imádkozza el az 50. zsoltárt, vagy valamelyik Ön által választott másik zsoltárt. Egyetlen nap se teljen el a böjti időből, hogy ne tenne valamit Krisztus kedvéért!

  • Jó, ha áldást kér egy paptól böjti szándékára!

Segítse a Jóisten! Sok kegyelmet és sok örömet!

A szerkesztő



február 11. Tisztahétfő A Nagyböjt kezdete. Mondja el magáért és a családtagjaiért a böjt kezdetére írt imát! Ha eddig nem gyónt, tervezze meg, hogy a hét melyik napján tudja ezt megtenni!
február 12. kedd Olvassa el a Szentírásból a következő részeket: MTörv 30, 15-20; Mt 7, 13-14! Melyik utat válasszam? Vajon melyik a nehezebb? Középútról szó se lehet…
február 13. szerda Első lépés: Lk 15, 18-19
Írja le egy lapra a visszatérő bűneit!
február 14. csütörtök A Sátán nagyon jól tudja, hogy életünknek mely területeit nem rendeltük alá Istennek, és pontosan ezeken fog megkísérteni. - Vegye elő a tegnapi lapot!
február 15. péntek Az első megálló az úton: a kereszt, amit én okoztam, de amit zokszó nélkül vett a vállára értem Krisztus – hogy legyen esélyem végigmenni az úton. Ma feltétlenül vessen keresztet az útszéli keresztek előtt!
február 16. szombat Tegnap este kollivát szenteltünk. Sokan idejétmúltnak tartják a böjti étel-szabályokat. Pedig nem mindegy, sem testileg, sem lelkileg, miért és mivel táplálkozunk az úton. Biztosan van olyan könyv, amit már régen el akar olvasni. Lapozzon ma bele!
február 17. Igaz hit vasárnapja Igyekezzen ma a Szent Eukarisztiában részesülni, egyesülni az Egyházban Krisztussal, este pedig mondja el családjával közösen a Hitvallást (a hiszekegyet)!
február 18. hétfő „Mózes a hitében tagadta felnőtt korában, hogy a fáraó leányának a fia. Inkább vállalta, hogy az Isten népével együtt elszenvedi a sanyargatást, mint hogy a bűn múló előnyét élvezze. A Messiás gyalázatát nagyobb értéknek tartotta az egyiptomiak kincseinél, mert a jutalommal is számolt.” (Zsid 11, 24-26) – hallottuk a tegnapi apostolban. Idézze fel, mikor tett utoljára Mózeshez hasonlóan!
február 19. kedd Tegyen ma valamit csupán Isten kedvéért! (A Szentírás olvasásával megtudhatja, mi legyen az!) vö.: Mt 7, 24
február 20. szerda „Némelyek kínpadra jutottak, de nem fogadták el a szabadságot, csak hogy dicsőségesebb feltámadásban részesüljenek. Mások gúnyt és megostorozást, sőt bilincseket és börtönt tűrtek el, megkövezték, kettéfűrészelték, agyonkínozták, kardélre hányták őket, juhbőrbe és kecskebőrbe öltözve bujdostak, nélkülözés, üldözés és zaklatás közepette. A világ nem volt méltó rájuk. Ezért a pusztában, a hegyek közt, a föld barlangjaiban és szurdokaiban bolyongtak.” (Zsid 11, 35-38) Tudna ma koplalva böjtölni valakiért?
február 21. csütörtök A keskeny úton, az áldás útján csak Isten erejével tudunk járni. Isten jelenléte ad erőt minden egyes feladatunkhoz. Imádkozzon ma 7 alkalommal!
február 22. péntek „Tégy, Uram, számra őrizetet!” – énekeljük ma az előszenteltek liturgiáján. Krisztushoz szeretnénk ma hasonlítani, aki „mikor szenvedett, nem fenyegetőzött”, „Megnémul, mint az ártatlan bárány a nyírója előtt”, aki az őt vádolóknak semmit sem felelt, hanem – „közben imádkozott a bűnösökért”. vö.: Iz 53
február 23. szombat Tesszalonikai Szent Gergely szerint az imádság alapja „a lélek szombati nyugalma”. Töltsön ma szokott imáján kívül 15 percet Istennel! Legyen ez minőségi idő (állítsa be az óráját vagy a telefonját, hogy közben még az órájára se kelljen figyelnie…)!
február 24. Jézus-ima vasárnapja „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!” – mondja el ezt az imát csak Isten jelenlétére figyelve 25-ször. Ha nagyon kalandozik a figyelme, végezzen közben meghajlásokat vagy leborulásokat!
február 25. hétfő A böjt harmadik hetét kezdvén, * dicsőítsük a szent Háromságot, ó hívek! * örömmel haladva tovább, * és a testi szenvedélyeket lelkünkben elhervasztva, * mennyei virágokat szaggassunk, * koszorúkat kötvén a nap Hajnalának, * hogy a győzedelmes Krisztust * mindnyájan díszesen fogadhassuk. – énekeltük a tegnap esti vecsernyében. Írjon egy Szentháromságot magasztaló imát, megköszönve a böjti időben eddig elérteket!
február 26. kedd Ki a törvényszegés vadonjában eltévedtem, * keress fel engem, * ó isteni Ige * és hívj magadhoz * messze űzvén tőlem elmémnek gonosz szokásait, * és mint halottat újra támassz fel, * a böjt által tisztíts meg, * ki siránkozva kiáltok hozzád: * Uralkodó Krisztus, könyörülj rajtam * a te nagy és gazdag kegyelmed szerint! – Életének melyik bűnét szégyelli leginkább? A rossz szokások legalább olyan veszélyesek…
február 27. szerda „Ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a poharat, de ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd!” - imádkozta Krisztus élete legnehezebb órájában az Olajfák hegyén. Kérő imánk egyik veszélye, hogy azt kérjük Istentől, hogy a mi akaratunkat, a mi elképzelésünket teljesítse. Mintha Isten labda lenne a kezünkben, amely arra pattan, amerre akarjuk. Közben a Miatyánkban azt mondjuk: Legyen meg a te akaratod. Az állhatatos kérő ima nem Isten rábeszélésre szolgál, hanem önmagunk hozzáalakítása Isten akaratához. (Adoremusz 2005) Mit kért utoljára Istentől?
február 28. csütörtök Az apostolok a kereszt gondolatától elmenekültek. A Szentlélek tette képessé Őket annak elfogadására egészen a vértanúhalálig. Mi vagy ki az Ön legnagyobb keresztje? Kérje a Szentlélek kegyelmét!
március 1. péntek „Nem láttam én szebb gyümölcsfát, * Mint a Jézus keresztfáját. * Mert az vérrel virágozik, * Szentlélekkel gyümölcsözik.” Az Ön kisebb-nagyobb keresztjei is teremnek gyümölcsöt – vajon mit? Krisztus felajánlotta az Atyának a keresztjét (biztosan nem csak azt, amit a Golgotán állítottak fel). Ezért teremte meg mindegyikünk örök életét és szabadulását.
március 2. szombat A keskeny úton nyugodtan haladunk, mert Istennel megyünk.
„Hogyha az Úr nem építi a házat, * hiába fáradnak, akik dolgoznak rajta. * Hogyha az Úr nem őrzi a várost, * hiába virraszt, aki őrzi. * Hiába tinéktek korán felkelnetek, * későn feküdnötök, * a keserű fáradság kenyerét ennetek, * pihentében is megad minden áldást * annak az Úr, akit zeret.”
(Zsolt 127, 1-2)
március 3. Kereszthódoló vasárnap Készítsen otthonában is koszorút a kereszt köré!
március 4. hétfő Az áldozat és a lemondás között lényeges a különbség. Az áldozat sokszor fáj, valóban nehézséget vállalunk általa. Az igazi szeretet kísérője. Hozna ma áldozatot valakiért? Idejéből, pénzéből vagy tárgyai közül valami olyannal segítve, ami valóban hiányzik Önnek?
március 5. kedd Krisztus keresztje nemcsak példa, hanem örömünk forrása és reményünk alapja. Belépőjegyünk Isten Országába. Ingyenes. „Kész az én szívem, Isten! kész az én szívem, énekelni és zengeni az én dicsőségemben. Serkenj föl, dicsőségem! serkenj föl zsoltárom és hárfám! Fölkelek korán reggel. Hálát adok neked, Uram, a népek között, és dicséretet mondok neked a nemzetek között. Mert nagyobb az egeknél irgalmasságod, és a felhőkig ér a te igazságod. Magasztaltassál föl az egek fölött, Isten! és a te dicsőséged az egész földön, hogy megszabaduljanak kedvelteid. Szabadíts meg a te jobb kezeddel, és hallgass meg engem!” (107. zsoltár) Fel tudna kelni ma egy fél órával korábban a szokottnál imádkozni?
március 6. szerda Imádkozzon magyar népünkért: „Üdvözítsd Uram a te népedet / és áldd meg a te örökségedet; / adj győzelmet ellenségei fölött hazánknak / s Kereszteddel őrizd meg a te népedet!” Imádkozzon így 3 alkalommal a mai napon!
március 7. csütörtök Próbálja ma meghallani a déli harangszót, és imádkozza el a Magasztalást! (A feladat célja időnket Isten kedve szerint alakítani.)
március 8. péntek Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. - írja Weöres Sándor. Létrás Szent János (580-650) 30 létrafokon keresztül vezette tanítványait az istenszeretetre: 1.fok - Lemondás a világról. 30. fok – A szeretet. Minden, amit vagy akit jobban szeret, mint Istent, akadály. Nevezze nevén, visszagondolva az elmúlt hétre!
március 9. szombat Mi nyugtalanítja leginkább? Engedje el ma Isten kedvéért! Isten nem elveszi, hanem a saját kezébe veszi… ha Ön engedi.
március 10. Nagyböjt 4. vasárnap Hagyjon ma el valamit, amit minden vasárnap tesz! (Persze ne a Szent Liturgiát!) Helyette tegyen valamit, amihez kedve van! (A feladat nehézségi foka magas…)
március 11. hétfő „Megfelezvén a böjtölés ezen szent útját, * a másik részéhez is örömmel járuljunk, * megkenvén lelkünket a jótékonyság olajával, * hogy méltókká tétessünk a mi Krisztus Istenünkre, * az ő kínszenvedéseinek imádására, * és dicsőséges feltámadásának ünneplésére.” Ha valakit illatos olajjal akarsz megkenni, először te magad válsz illatossá. Használja ma a jótékonyság olaját – tegyen jót valakivel!
március 12. kedd „SEGÍTŐM ÉS PÁRTFOGÓM lett nékem üdvözülésemben az én Istenem és őt dicsőítem: az én Atyámat, Istenemet, és magasztalom őt, mert ő dicsőséggel megdicsőült.”- énekeljük holnap a Nagy hódoláson, amelyben igazi bűnbánatot kérünk. Kérje Isten segítségét ma a saját szavaival, hogy töredelmesen meg tudja bánni bűneit!
március 13. szerda „Miképp kezdjem siránkozásomat megátalkodott életem tettei felett?” Vegyen részt Krétai Szent András bűnbánati nagy kánonjának közös imádkozásán! Ha valami súlyos ok miatt ezt nem teheti, találjon rá módot (pl. internet), hogy még ma legalább egy részét el tudja imádkozni.
március 14. csütörtök „Ki éjen át virrasztok hozzád Uram, világosíts föl engem kérlek, oktass engem is a te parancsolataidra, és taníts meg, Üdvözítő, hogyan teljesítsem a te akaratodat.” Keljen fel ma éjjel imádkozni, ha csak egy negyedórára is! (Lehetőleg ne az ágyban imádkozzon!)
március 15. péntek Imádkozzon magyar nemzetünkért: „Aki önként emelkedtél föl a keresztre, Krisztus Istenünk, / ajándékozd kegyelmedet a terólad nevezett új népednek! / Örvendeztess meg isteni erőddel mindnyájunkat, / és segíts diadalra minden megtámadóink ellen, / kik védeszközül bírjuk a te békefegyveredet, / a legyőzhetetlen győzelmet.”
március 16. szombat Imádkozza el az Istenszülő akathisztoszát, ha teheti, egyházközsége tagjaival együtt!
március 17. vasárnap - Egyiptomi Mária anya Egyiptomi Mária anya a jeruzsálemi Szent Feltámadás templomának ajtajában tért a prostitúció útjáról az igazi bűnbánat és istenszeretet útjára. Templomainkban ma gyűjtést rendeznek a szentföldi szent helyek támogatására. Segítsen Ön is! Hozzon ÁLDOZATOT!
március 18. hétfő „URAM, HENGERÍTSD EL megátalkodottságomról a követ, * támaszd föl lelkemet, Jóságos, a szenvedélyek romlásából, * és méltass arra, Uralkodóm, hogy neked, mint az alvilág legyőzőjének * töredelmes lélekkel az erények pálmaágait lengessem…” Vajon mik lehetnek az Ön erényei? Erősödött ezek közül valamelyik a böjtben?
március 19. kedd „Aki a tizenkettedik órára érkezett, ne féljen késlekedése miatt, mert nemes lelkű az Uralkodó, és az utolsót éppen úgy fogadja, mint az elsőt! Letelepíti a tizenegy órakor érkezőt éppen úgy, mint az első órától munkálkodót. A későn jövőnek megkegyelmez, az elsőnek érkezésén örvend. Ennek megfizet, amannak ajándékot ad. A munkát elfogadja, a tudást becsüli, a cselekedetet értékeli, az áldozatot dicséri.” – halljuk majd a feltámadás hajnalán Aranyszájú Szent János örvendező szavait. Gondoljon vissza a tegnapi feladatra!
március 20. szerda „Így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetekből: böjttel, sírva és jajgatva! A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat! Térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos ő és könyörületes, türelmes és igen irgalmas, de bántják őt az emberek bűnei.” (Joel 2,12─13) Vajon mi bánthatja az Urat leginkább velem kapcsolatban?
március 21. csütörtök „Menjünk mi is, hogy meghaljunk ővele!” – lelkesedett Tamás apostol a Húsvét közeledtével. Tudjuk, hogy nagycsütörtökön este ő is elhagyta Krisztust, de a Szentlélek eljövetele után vállalta a vértanúhalált. Kérje a Szentlélek kegyelmét legnagyobb keresztje viseléséhez!
március 22. péntek MEGVETETTED, lelkem, Isten szavát * és az ellenség cselvetésének áldozatává lettél, * saját gyengeséged romlásodat hozta, * a bűnök kábulatában Isten-szőtte köntösödet beszennyezted, * ezért készületlen maradtál a királyi menyegzőre. * De hogy a bűn sebével beborítottan, * a szenvedélyek köntösébe öltözve, * az asztal mellett bejövetel miatt felelősségre vonatva, * a lakodalmas házból ki ne dobjanak, * kiáltsd az Üdvözítőnek: * Ki elviselted a gyűlöletes tekinteteket, * és nem engedted, hogy azzá legyek, amivé neked kell lenned, * a kereszten értem a gúnyköntöst elviselted, * tépd széjjel az én öltönyömet, * öltöztess fel az örvendezés ruhájába, * a külső sötétségtől és az örök jajgatástól ments meg, * és könyörülj rajtam! – imádkozott Leó császár a böjt utolsó napján.
Vajon mi gátolt az elmúlt évben leginkább, hogy a Nagyhét és a Húsvét napjai valódi lelki ünnep legyenek számomra? Kérje Krisztust, hangosan imádkozva, hogy a kereszt és a feltámadás, az isteni életben való részesülés kegyelmét adja meg Önnek és szeretteinek!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert