HÍRARCHÍVUM

A karácsfalvai líceum kirándulása Pannonhalmára

A karácsfalvai líceum kirándulása Pannonhalmára
2013. február 12. 09:25

A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum vezetősége már 2003-as megalapítása óta törekszik kapcsolatokat teremteni olyan iskolákkal, ahol a tudás átadása mellett tanár és diák számára egyaránt fontos a vallási nevelés, hitben való megerősödés. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium növendékei és a karácsfalvai líceum tanulói is egyazon értékeket nézve választották jelenlegi iskolájukat: hit és tudás.

A testvériskola diákjainak találkozójára minden évben sor kerül. Egyik éven a pannonhalmiak érkeznek Karácsfalvára, majd a karácsfalvai diákok utaznak Magyarországra. Az idei találkozóra Pannonhalmán került sor február 6-10. között.

A szerda kora hajnalban történő sikeres határátkelést követően kezdetét vette a felhőtlen szórakozás és a jobbnál jobb programok. A líceum vezetősége már az oda felé vezető útra is készült meglepetéssel a diákok és tanárok számára. Budapestre érkezve ellátogattak az Országházba, megtekintették a Szent István Bazilikát, majd ezt követően egy közös imával fejezték ki hálájukat a Gondviselő Isten felé a Szent-jobb kápolnájában.

Délután megérkeztek a vendégek, ahol hamarosan kezdetét vette a farsangi mulatság. A Szent Jakab házban mindenki elfoglalta szálláshelyét és lepihenhetett a fárasztó nap után. Másnap érdekes kiránduláson vettek részt közösen a két iskola diákjai és tanárai. Elsőként a Herendi Porcelán manufaktúrát tekintették meg, majd folytatták útjukat Tihanyba. Itt is sok érdekesség tárult az érkezők elé: tihanyi echó; a tihanyi apátság alapítólevelének másolata; I. András sírjának megkoszorúzása. A balatonfüredi sétát követően farsangi mulatságon vett részt mindenki.

Pénteken újabb élményekben gazdagodott a társaság. Győrbe vezetett útjuk, ahol az Audi gyárba látogattak el. Fiúk és lányok számára is hatalmas élménynek bizonyult a gyönyörű, új autók látványa. A győri barokk stílusban épült Szent Ignác bencés templom látványa is gazdagította az élményeket. A napot Szent Liturgiával zárták a pannonhalmi bazilikában. A szombati nap folyamán a karácsfalvai diákok betekinthettek egy-egy tanórára a pannonhalmi tanulókhoz. A délután folyamán a csodálatos arborétumi sétára került sor. A nap folyamán a két intézmény, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium között hivatalos testvériskolai együttműködési szerződést írt alá Titusz atya és Tóth Jenő atya, mivel a karácsfalvai líceum idén 10. éve, hogy működik, s a Pannonhalmai Bencés Gimnáziummal azóta is szoros kapcsolatot tart fent. Vasárnap reggel következett a fájdalmas, könnyes búcsú. Élményekkel gazdagodva indult útjára a karácsfalvai líceum tanulói és tanárai. A hazafelé vezető úton megálltak a Nyíregyházi Vadas Parkban, majd a Nyíregyházi Jósavárosi Görög Katolikus templomban Szent Liturgián vett részt a csoport.

A következő tanévben szeretettel várják vissza a pannonhalmi „testvéreket” a karácsfalvai líceum vezetősége és diákjai.

A kirándulás megvalósulását a Rákóczi Szövetség támogatta.

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert