HÍRARCHÍVUM

Vendégségben Csegöldön

Vendégségben Csegöldön
2013. február 18. 11:45

Régóta tervezett és elfogadott meghívásnak tett eleget az egyházmegye cigánypasztorációs referense.

Látogatásának aktualitása a csegöldi cigány hívek templomba járása. Karácsony előtti hetekben karitász adományt kaptunk a máriaremetei katolikus egyházközségtől. Vasárnaponként a liturgián résztvevőknek osztottunk ki 39 csomag élelmiszert, majd játékokat és édességet minden gyermeknek,  máskor ruhát, pelenkát. Most a Szeretettártól kért és kapott ruhaneműket készülünk elhozni és vasárnap kiosztani. 

Ez évben elsőáldozásra készülnek a gyerekeink, közöttük vannak a cigány származású iskolatársak, ők és a szüleik az elmúlt vasárnapokon – elmondásuk szerint- már természetesnek tartják, hogy ott legyenek a vasárnapi liturgiákon.

Sajnos ennek a templomba járásnak nem mindenki örül, vannak hívek, akik megkérdezték, „meddig jönnek még, … még mindig van a pelenkából, miért ülnek közénk nem cigányok közé….?”

Néha nagyon tanácstalan vagyok egy-egy ilyen embertelen megnyilvánulással.

Ezért köszönöm meg Juhász Évának a fáradozásait, hogy jelenlétével és az egyházmegyében élő jó példák bemutatásával megerősített bennünket. A liturgiát követően a templomba beszélgettünk, majd a szomszédos iskolában képes beszámolóval folytattuk.

Nagy Tibor
csegöldi parókus

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert