NEWS ARCHIVE

Keresztény nevelőszülő képzés

Keresztény nevelőszülő képzés
2013. február 23. 14:57

Örömünk és reménységünk a gyermek. Megszépíti és gazdagítja életünket, övé a jövő. Érte kell élnünk, dolgoznunk, áldozatot hoznunk. A gyermekek a mi védelmünkre és szeretetünkre szorulnak, mert gyengék és védtelenek. Nekik nyújtott szeretetünkkel, gyengéségünkkel saját életünket gazdagítjuk, nemeslelkübbé, becsületesebbé válunk. Szívünk és családjaink békésebbé válnak”

 (Antun Lisec)

 

Az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola Keresztény nevelőszülő felkészítő képzésének első csoportja (14 fő), 2013.02.23-án sikeresen befejezte a képzés első részét.

A nevelőszülői feladatokra jelentkezőknek a vonatkozó jogszabályok -29/2003. (V.20.) ESzCsM rendelet- alapján kötelező elvégezni egy 60 órás felkészítő képzést, ami két részből áll: egy döntést előkészítő programból (28 óra) és nevelőszülői tanfolyamból (32 óra).

A képzés során fontosnak tartjuk a nevelőszülők tényleges felkészítését. Az alkalmazott módszerek és a gyakorlatok összeállításának lényeges szempontja volt, hogy nagyobb rálátást biztosítsanak a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek speciális élethelyzetének jellegzetességeire, az okemocionális, mentális és pszichés hatásaira. A Keresztény nevelőszülői képzés, a többi felkészítő tanfolyamtól, abban is különbözik, hogy mi tervezetünk alapján, a nevelőszülői tanfolyam kiegészül egy 8 órás, A vallás jelentősége az egyén és a közösség életében című fejezettel.

Felmerülhet a kérdés, mit jelent az, hogy nevelőszülő? Mivel foglalkozik?

A hivatalos megfogalmazás szerint, nevelőszülő az a személy, aki személyében és környezetében alkalmas arra, hogy a nála elhelyezett gyermek kiegyensúlyozott fejlődését biztosítsa. A nevelőszülő saját háztartásában nyújt teljes körű ellátást, a családjától ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy tartós nevelésbe vett gyermeknek. A gondoskodás mellett felnövekvő fiatalnak a 18. életéve betöltése után utógondozói ellátást (lakhatást, ellátást) nyújthat. Olyan tevékenység ez, amelynek igazodnia kell a nevelt gyermek életkorához, egészségi állapotához, egyéni szükségleteihez. Aki nevelőszülő, az nem csak gondozási és nevelési feladatot lát el, hanem magatartásában és egész életében példát és modellt jelent a gyermek számára.

A nevelőszülőség több egy feladatnál. A nevelőszülőség egy hivatás, ami sok türelmet és szeretetet igényel. Egy nevelőszülő a gyermek jólététért visel felelősséget, jobb jövőt szeretne biztosítani számára. Ez számos lehetőséget, örömforrást rejt magában, azonban hatalmas felelősség is. Az általa vállalt feladatokat nem adhatja át másnak, szabadságot nem vehet ki, napi 24 órás „szolgálatot” igényel a munkája. A tét nagy! Egy gyermek jövője!

Elengedhetetlennek tartjuk a nevelőszülők felkészítését, segítését, ugyanis a nevelőszülők munkája nélkülözhetetlen a gyermekvédelemben. Azzal, hogy családot teremtenek egy gyermeknek, akit megfosztott ettől az élet, biztosítják számára azt, hogy megtalálja azt a teret, ami egészséges esetben a család, ahol őszintén, tabuk nélkül mindenről lehet beszélni, ahol mindenki önmaga lehet, mert biztonságban érzi magát, segítő kezek és érző szívek között.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert