HÍRARCHÍVUM

Kereszthódoló vasárnapi körmenet Beregszászban

Kereszthódoló vasárnapi körmenet Beregszászban
2013. március 11. 17:57

Nagyböjt harmadik vasárnapján a kárpátaljai magyar görögkatolikus közösségek kereszthordozó körmenetet tartottak Beregszász városában. Az első alkalommal megrendezett eseményen részt vett Milan Šašik, a Munkácsi Görökatolikus Egyházmegye főpásztora, a Beregszászi Esperesi Kerület hívei és papsága, az Ungvári Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet kispapjai, illetve a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum diáksága. Az összejövetelt megtisztelte jelenlétével Michels Antal római katolikus plébános és Maksai Attila református lelkész, akik gondolataikat is megosztották a hívekkel.

A tizenkét állomásból álló körmenet a beregszászi temető bejáratánál kezdődött a rózsafüzér elvégzésével, majd a papság vette először vállára a keresztet, melyet nagyböjti énekek és liturgikus zászlók kíséretében vittek a következő állomásig. A megyei kórházat, az ortodox és a római katolikus templomot, valamint a Kossuth teret is érintő menet végállomása a görögkatolikus templom volt. A közel ezerfős tömeg minden stációnál meghallgathatta egy-egy lelkész igehirdetését, hogy aztán a keresztet újra felvéve folytassa útját. Nemre, korra és vallásra való tekintet nélkül bárki vihette a keresztfát.

A kereszthódoló vasárnap méltó megünneplése volt ez a hagyományteremtő szándékkal rendezett esemény, mely a résztvevők számára is megerősítést adott a nagyböjt hátralévő idejére és a húsvétra való felkészülésre.

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert