NEWS ARCHIVE

Jorge Mario Bergoglio az új pápa - A Ferenc nevet vette fel (videó)

Jorge Mario Bergoglio az új pápa - A Ferenc nevet vette fel (videó)
2013. március 13. 19:52

Jorge Mario Bergogliot, Buenos Aires érsekét választották meg a bíborosok a katolikus egyház 266. pápájának, aki a Ferenc nevet vette fel. Szerdán este öt szavazást követően 19 óra 6 perckor szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből a fehér füst, majd megszólaltak a harangok is, amelyek megerősítették az új pápa megválasztásának tényét.

Az új Szentatya megválasztását követően urbi et orbi – a városnak, Rómának és a világnak – áldást adott a Szent Péter-bazilika erkélyéről. Rövid beszédében elsőként XVI. Benedekért mondott imádságra buzdított: „Mindenekelőtt imádkozni szeretnék nyugalmazott püspökünkért, XVI. Benedekért.” Majd szeretetben és imádságban járt közös útra hívott mindenkit, mely „legyen gyümölcsöző az evangelizációban!”

Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született egy ötgyermekes, olasz felmenőkkel bíró családban. Szemináriumi tanulmányait Villa Devotoban végezte, majd ezt követően 1958. március 1-én belépett a jezsuita rendbe. Filozófiából szerzett licenciátust a Colegio Máximo San José-ban San Miguelben. Ezután irodalmat és pszichológiát tanult Santa Fében a Colegio de la Inmaculada-ban, illetve Buenos Airesben a Colegio del Salvadorban. Ramón José Castellano érsek 1969. december 13-án szentelte pappá.

1973. és 1979. között Argentína provinciálisaként szolgált, majd 1980-ban a San Miguel-i szeminárium rektora lett, mely hivatalát 1986-ig töltötte be. Ezután Németországban doktorátust szerzett, majd visszatérve hazájába Córdobában gyóntatóként és lelki vezetőként teljesítette papi szolgálatát.

1992-ben lett Buenos Aires püspöke, s 2001. február 21-én nevezte ki II. János Pál pápa ki bíborosnak. Buenos Aires érsekeként 2005-ben és 2008-ban kétszer is megválasztották az Argentin Püspöki Konferencia elnökének.

Tagja a Klérus Kongregációjának, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációnak, illetve a Megszentelt Élet Intézményinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációjának.

Jorge Mario Bergoglio az első dél-amerikai pápa, s a tizenegyedik, aki Európán kívüli országból származik (rajta kívül 7 szíriai és 3 afrikai pápája volt eddig a katolikus egyháznak). Ezenkívül ő az első jezsuita rendből kikerülő pápa is.

A 76 esztendős pápa hazájában arról vált többek között ismertté, hogy élesen kritizálta a korrupt politikai elitet, valamint hogy még bíborosként is a tömegközlekedést használta.

Az új Szentatya az áldás után a Szent Márta házba vonult a bíborosokkal, ahol elfogyasztották a közös ünnepi vacsorát. Ferenc pápa még nem foglalja el azonnal a pápai lakosztályt, hanem egy ideig ennek a háznak a számára kialakított részében fog lakni.

Az új pápa beiktatásának szertartását március 19-én, kedden tartják a Vatikánban.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert