NEWS ARCHIVE

Parlamenti imaóra Atanáz püspök vezetésével

Parlamenti imaóra Atanáz püspök vezetésével
2013. április 18. 09:35

Jó pár éve már, hogy minden hónap első hétfőjén Parlamenti imaórával indíthatják a napjukat és munkájukat az országgyűlési képviselők - az ökumenizmus jegyében -, hónapról-hónapra különböző keresztény felekezetek vezető lelkipásztorainak irányításával.

Így volt ez 2013. április 08-án is a Németajkú Református Egyházközség Hold utcai templomában a Parlamenthez közel, ahol 9 órától Dr. Orosz Atanáz görögkatolikus püspök atya végezte a Tamás apostol vasárnapját követő hétfői imaórát, két teológus hallgató kántorizálásával, amely különösen áhítatossá tette az elmélyülést.

A közös kezdő ének („Jöjj Szentlélek Úristen”) előtt Balog Zoltán miniszter úr köszöntötte az egybegyűlteket.

Majd a „szokásos kezdet” elimádkozása után a 16., a 24., és az 50. zsoltár alkotta az imaóra vázát.

A prédikációban Atanáz atya emlékeztetett Szent Tamás apostolra, s a püspöki könyörgésben a nemzeten és a képviselőkön túl belefoglalta a szegények, a munkanélküliek, s a „vizek dagályával megküzdők” ügyét, valamint a betegekre való kiemelt odafigyelést és róluk való törődést is.

Mi pedig hívő emberek megérthettük, hogy ha igazán Istenre vágyunk, akkor találkozni fogunk Vele, és akkor nem lesznek Tamások, hanem csak hívő és bizakodó emberek.

Hálát adok a Jóistennek, hogy a jelenlevő képviselőkön kívül, számos különböző felekezethez tartozó hívővel együtt, részt vehettünk ezen a görögkatolikus lelkiséget megjelenítő szép és felemelő imaórán.

Tóth Emese

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert