HÍRARCHÍVUM

Ökumenikus ima kilenced Miskolc belvárosában

Ökumenikus ima kilenced Miskolc belvárosában
2010. január 21. 17:52

2010. január 16-tól január 24-ig a miskolci keresztények is aktívan bekapcsolódnak az ökumenikus ima kilencedbe, hogy együtt, közösen imádkozzanak az egység létrejöttéért. Bár városi viszonylatban több szinten is összegyülekeznek, - iskolákban, időskorúak otthonában, más intézményekben - hogy közösen imádkozzanak, ám ezek közül mégis kiemelkedik az az esemény, amikor a különböző felekezetek estéről estére egymás templomába elmenve és tanúságot tesznek a Feltámadt Krisztusba vetett hitükről.

Mivel a belvárosban szép számmal vannak más felekezetű keresztények is (görög és római katolikusok, ortodoxok, reformátusok, evangélikusok, metodisták, baptisták), így minden este más – más közösség temploma ad otthont évről - évre az egységért imádkozó keresztényeknek.

Idén a belvárosi Búza téri görögkatolikus templom január 20-án nyitotta meg kapuit az egységre törekvők előtt, ahol Gulybán Tibor esperes parókus köszöntötte az igen nagy létszámban összegyűlt keresztény testvéreket. Összejövetelünkön az alkonyati istentisztelet állandórészeit énekeltük el közösen. Prédikációt Szabó Sándor belvárosi református lelkipásztor mondott, aki gondolatait a „tanúságtételről a szenvedésben”, és „vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak?”- alapgondolatok köré fűzte. Majd az igehirdetés után meghallgathattuk a Búza téri SZITOSZ kamarakórus lélekemelő előadását.

Az ökumenikus istentiszteletünk végén minden felekezet lelkipásztora megáldotta az összegyűlt keresztényeket, s közösen buzdítottak a tanúságtételre, mert Krisztus feltámadásának mindannyian a tanúi vagyunk, s erről tanúságot is kell tennünk!

S mi itt Miskolcon miért ima kilencedről beszélünk? Mert január 24-én vasárnap 16 órától a Miskolci Egyetem díszaulája ad otthont a befejező záró alkalomnak, melyen a felekezetek főpásztoraival és vezetőivel – Dr. Ternyák Csaba egri érsek, Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök, Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök, Csomós József református püspök – közösen tudunk imádkozni az egységért. Így tanúskodnak együtt a miskolci keresztények a Feltámadt Krisztusról!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert