NEWS ARCHIVE

Görögkatolikus sportnap

Görögkatolikus sportnap
2013. április 29. 15:05

Április 27-ém Ifjúsági Sportnapra került sor Tiszapéterfalván. A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) által a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület fiataljai számára szervezett sportnapja ez alkalommal Tiszapéterfalván került sor.

Az 5-9. osztályosok számára meghirdetett versenyen közel 300-an vettek részt. A korábbi évektől eltérően idén ugyanazon napon versengtek a fiúk és a lányok.

Összesen 18 fiú és 19 lány csapat érkezett a versenyre. A fiúk versenyszáma a futball volt, a lányok pedig egy 10 számból álló sorversenyen mérhették össze tudásukat és ügyességüket.

Addig sem unatkoztak a résztvevők, míg következő versenyszámukra vártak, vagy már minden meccsüket lejátszották. Alternatív programként volt távolugrás, asztalitenisz, szkander, sakk és 100 m-es futás is.

Az eredményhirdetésre a nap végén került sor.

Az eredmények a következők:

Lányok: 1. Nagybégány, 2. Csepe, 3. Tiszacsoma.

Fiúk: 1. Tiszacsoma, 2. Mátyfalva, 3. Déda.

Minden résztvevő emléklappal, ajándékkal, s persze sok-sok élménnyel gazdagabban tért haza.

GISZ

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert