HÍRARCHÍVUM

Országos Hittanverseny döntője Miskolcon

Országos Hittanverseny döntője Miskolcon
2013. május 21. 09:00

Május 18-án a miskolci Görögkatolikus Általános Iskolában volt a Hit Évében megrendezett hittanverseny országos döntője.

Történelmi napként éltük meg e szombatot, hiszen hasonlóra a Miskolci Apostoli Exarchátus területén még nem került sor. Úgy ebből az egyházkormányzatból, mint a Hajdúdorogi Egyházmegyéből 12-12 csapatnyi diák tett tanúságot hitbeli tudásáról. A verseny közös imával és Atanáz püspök atya áldásával kezdődött, amelyet mintegy másfél órányi munka és annál több izgalom követett. A dolgozatok javítása során megbizonyosodtunk arról, hogy a diákok komolyan felkészültek a versenyre. Ezt követte a közös ebéd, amely után mindnyájan átmentünk a püspöki székházba, ahol megtörtént az eredményhirdetés. Megtiszteltetés volt, hogy a díjakat Püspök atyától vehették át a csapatok. A verseny végeredménye:

Egyházközségek kategória

5-6. osztály:       1. Csengerújfalu

                               2. Újfehértó

                               3. Levelek

                               4. Budapest (Rózsák tere)

                               5. Pere

                               6. Filkeháza

                               7. Tiszaújváros

 

7-8. osztály:       1. Múcsony

                               2. Rozsály

                               3. Nyírkarász

                               4. Tiszaújváros

                               5. Garadna

 

Egyházi iskolák kategóriája

5-6. osztály:       1. Szent Miklós Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola – Edelény

                               2. Téglás

                               3. Széchényi István Katolikus és Német Nemzetiségi Ált. Isk. – Mátészalka

                               4. Jókai Mór Református Ált. Isk. – Miskolc

                                   Szent Piroska Görögkatolikus Ált. Isk. – Nyíracsád (Holtverseny!)

                               5. Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola

 

7-8. osztály:       1. Szent Miklós Görögkatolikus Ált. Isk. és Gimnázium – Nyíregyháza

                               2. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium – Miskolc

                               3. Svetits Katolikus Gimnázium – Debrecen

                               4. Nyíracsád

                               5. Szent László Ált. Isk. – Encs

                                   Miskolc-Szirma (Holtverseny!)

 

Gratulálunk a csapatoknak, s köszönjük a papok és hitoktatók felkészítő munkáját, valamint a szülők támogatását és áldozatvállalását. A Szentlélek kegyelme segítse a gyermekekben elültetett isteni magvakat!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert