HÍRARCHÍVUM

„Görögök” versenye Hajdúdorogon

„Görögök” versenye Hajdúdorogon
2013. május 21. 13:34

A Szent Bazil Oktatási Központ Általános Iskolai Tagintézményének alsós munkaközössége 2013 májusában második alkalommal rendezte meg a komplex tanulmányi versenyt a görögkatolikus általános iskolák között a 2-4. évfolyamokon.

A verseny létrejöttét az az év eleji ígéretünk ihlette, amely a Hajdúdorogi Egyházmegye oktatási-nevelési intézményeinek augusztusi lelkigyakorlatán hangzott el.  Ezen alkalommal az óvodák, iskolák munkaközösségei szakmai konzultációkat tartottak, melyen megbeszélték az együttműködés, kapcsolattarás formáit is. Alsós munkaközösségünk ekkor vállalta fel másodízben a verseny megszervezését, mely az idén egyfordulós volt. Minden iskolából évfolyamonként két tanulót lehetett nevezni a pedagógusok önálló döntése alapján. Az április eleji felhívásunkra az alábbi iskolákból 25 tanuló jelentkezett.

  • Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola - Újfehértó
  • Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola
  • Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola - Kisvárda
  • Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola - Nyíradony
  • Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola - Nyíracsád

A verseny komplexitását tekintve ismét az anyanyelvi, matematika, természetismeret és hittan tantárgyak ismeretanyagára és követelményszintjére épített, de nem tudásszintet mért. Célunk volt; az egyházi iskolák közötti kapcsolat kiépítése, egymás munkájának megismerése, segítése, a keresztény szellemiség erősítése. A versenyzőket ennek tudatában készítették fel a kollégák.

A nagy napra május 17- én került sor, melyre valamennyi jelentkező megérkezett. Természetesen a saját iskolánk tanulói is részt vettek a megmérettetésen, de őket külön zsűriztük a verseny tisztaságának megőrzése érdekében. Rövid ismerkedés, tájékoztatás után a tanulók évfolyamonként különválva hozzákezdtek a feladatlapok kitöltéséhez, melyre 60 perc állt rendelkezésre. Lelkes, kitartó munkának lehettünk tanúi, melynek eredményeképpen a versenyzők sikeresen megbirkóztak a feladatokkal. A közös uzsonna és imaóra alatt megszülettek az eredmények. A zsűri rövid értékelés kíséretében adta át az okleveleket, emléklapokat és a szerény ajándékokat. Évfolyamonként helyezést kaptak az alábbi tanulók:

 

 2. évfolyam:

1. Köcski Nikolett - Miskolc

2. Gulyás Luca - Újfehértó

3. Pünkösd Bettina – Nyíracsád - Remete Kristóf - Miskolc 

 

3. évfolyam:

1. Román Roland – Miskolc

2. Kristóf Balázs - Újfehértó

3. Margitai Balázs - Újfehértó

 

4. évfolyam:

1. Mátraházi Krisztián - Miskolc

2. Székely Kamilla – Újfehértó

3. Csobádi Viktor - Miskolc

 

Szent Bazil Oktatási Központ Általános Iskolai Tagintézményének eredményei:

2. évfolyam

1. Petneházi Péter  

2. Kiss Lívia

3. Debreczeni Gréta     

 

3. évfolyam

1. Bereczki Evelin

2. Szőke László

3. Tamási Lili

 

 4. évfolyam

1. Für Dominik – Kiss Árpád

2. Oláh Viktória

3. Oláh Vivien                     

Ezúton megköszönjük valamennyi versenyzőnek, iskolának a részvételét. Külön köszönjük a felkészítő pedagógusoknak a munkáját, mellyel elősegítették tanítványaik sikerét.  Az iskoláknak az e-mail címére el fogjuk küldeni minden versenyző eredményét, és helyezési sorrendjét.

A hátralevő időszakra kérve Isten áldását, kívánok kitartó munkát!

Kárándiné Gurbán Edit
alsó tagozatos munkaközösség vezető                                    

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert