HÍRARCHÍVUM

Sokasodj okosan 10. - Avagy a boldogság és a harmónia titka: a jó közösség

Sokasodj okosan 10. - Avagy a boldogság és a harmónia titka: a jó közösség
2013. június 3. 08:42

Úgy tűnik, a legutóbbi „Sokasodj okosan”-ra minden szempontból beérett az ajaki görögkatolikusok családsegítő, családszervező munkája, hiszen az egyik legsikeresebb rendezvényt sikerült megvalósítani ezen a májusi hétvégén. Bár a programok, rendezvényelemek már korábban is szerepeltek a műsorpalettán, ez a nap mégis bővelkedett az örömteli mozzanatokban. Sok fiatal jött át a környék településeiről, köztük a legtöbben Rétközberencsről, hogy részt vegyenek az ajaki eseményen. A helyiek örömmel fogadták őket, különösen a lányok, hiszen a szomszéd falvakból a fiúk érkeztek nagyobb számban. Ki is alakult egy-egy összetartó, beszélgető, ismerkedő csoport, akik a szervezett programokon is aktívan részt vettek. A másik fontos tapasztalat volt, hogy a legifjabbaktól a legidősebbekig minden korosztály képviseltette magát, ami azért fontos visszaigazolás az ajaki egyházközségnek és a projekt munkatársainak, mert ez azt jelenti, hogy a műsorszámokon és foglalkozásokon keresztül mindenkit sikerült megszólítani, és bevonni a közösségi tevékenységbe. Ez pedig manapság komoly és ritka teljesítménynek számít. A harmadik örvendetes mozzanat, hogy a helyi roma kisebbség tagjai is csatlakoztak és közreműködtek a többiekkel együtt. Harmónia, és barátságos, vidám hangulat jellemezte az ajakiak együttlétét, amelyet a legjobban az szimbolizált, amikor Kicsák György atya invitálására együtt vonultak át az ajaki templomba. A siker titka iránt érdeklődtünk Brencsák Miklósné projektmenedzsertől, aki kérdésünkre válaszolva elmondta: nagyon sokat gondolkodtak azon, hogy minél ismertebb, nagyobb „sztárokat” hívjanak meg az elmúl hónapok eseményeire, azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy bizony elég a helyieknek mutatóba egy-egy ilyen „neves” vendég. A legtöbben bizony azokat a fellépőket kedvelik és keresik, akiket saját házuk tájáról a közösség is ismer, és elismer. Ilyen volt ezen a napon a népszerű könnyűzenét játszó Favorit Duo,. Nos, ezúttal is nagy sikert arattak. De nem csak ők népszerűek a produkciójukkal, hanem Dr. Boros László háziorvos is, akiknek szuggesztív, szimpatikus személyisége szinte vonzza az embereket. Nem is beszélve arról, hogy a doktor úr - aki az egyik helyi háziorvos Ajakon - remek kommunikátor is, és előadásai amellett, hogy informatívak, nagyon érdekesek, közérthetőek, és hasznosak is. Ezúttal a népbetegségekről beszélt, amiről azt hihetnénk, hogy ilyenek ma már nincsenek, pedig bizony van még belőlük, sőt a tbc nevű tüdőbetegség ismét egyre nagyobb számban fordul elő, tehát terjedőben van. A védekezés érdekében pedig érdemes minél többet tudni ezekről. Most is folytatódott a táncház, a közönségkedvenc Kácsor István vezetésével. A program nagyon sok fiatalt és idősebbet vonzott ezúttal is. A legkisebbek most is szívesen rajzoltak, színeztek, és végeztek más kézműves alkotómunkát. Éhezni ma sem éhezett senki, azok közül akik eljöttek, hiszen nagyon finom brassói aprópecsenyét tálaltak fel a szervezők, mindenki legnagyobb örömére. 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert