NEWS ARCHIVE

Hazaváró Hajdúdorogon

Hazaváró Hajdúdorogon
2013. július 2. 09:26

A Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházközség szervezésében 2013. június 22-én ismét sor került a Hazaváróra.

A rendezvényen megjelentek kicsik és nagyok, hajdúdorogiak és onnan elszármazottak. A családi nap számos programmal kecsegtette a megjelent vendégeket. Amíg a bográcsokban és üstökben készültek a gulyások és pörköltek (egy főzőverseny keretében), addig a nagyszínpadon a lelkes mazsorett csoportok, óvodások, általános iskolások mutatták be felejthetetlen táncaikat és műsoraikat, amellyel emelték a nap színvonalát. A színpadi előadások mellett focikupáért szálltak szembe a sportolni vágyó fiatalok, aki pedig művészi képességeit szerette volna megmutatni, az az aszfaltrajz-versenyen mérettette meg magát. A székesegyház környezetében játékos program kavalkád várta az érdeklődőket, ahol lehetőség nyílt íjászatra, lovaglásra és kézműves tevékenységekre.

A Hazavárón résztvevők számos élménnyel, emlékkel gazdagodtak a nap végére.

Jövőre is várjuk az egyházközség minden tagját, akik szívesen részt vesznek egy jókedvű családi hétvégén.  

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert