NEWS ARCHIVE

Családi zsolozsmástábor Nyíracsádon - hangfelvételekkel frissítve!

Családi zsolozsmástábor Nyíracsádon - hangfelvételekkel frissítve!
2013. július 24. 23:00

Családi zsolozsmástábor színhelye volt Nyíracsád 2013. július 8-tól 11-ig. Családi, mert a teljes családot hívták, várták, fogadták a szervezők. Valóban élt is a lehetőséggel  néhány család. A legkisebb gyerek 10 hónapos volt, és a három testvérét is hozták a szüleik 1-1 napos ottlétre. A nagyobb gyerekek 14-16 évesek, a legidősebb zsolozsmázó Lakatos László atya volt.

Hétfő este vecsernyével kezdtük az imádságos ottlétünket, majd csütörtökön a Szent Liturgiával koronáztuk meg ezt a szűk 3 napot.

Mintegy 50 testvérünk élt ezzel a lehetőséggel, hogy ezen a 64 órás jó ízű együttléten ott legyen.

Határon innen és túlról is érkeztek résztvevők.

A tanító szavakat, elmélkedéseket Fülöp püspök atya tartotta.

A templom soha sem volt üres. 0-24 óráig folyamatosan imádkoztunk. Elimádkoztuk az egész zsolozsmát. Utrenye, imaórák, déli istentisztelet, vecsernye, kis esti-és éjféli zsolozsma. Amikor nem a szertartásokat, vagy tanítást hallgattuk, akkor a kathizmák, zsoltárok olvasása folyt szüntelen. Ki-ki maga dönthette el, hogy  hány órakor kapcsolódik be a zsoltár olvasásába, vagy a szertartásokba miképpen kapcsolódik be.

Nagyon érdekes, mély gondolatokat hallottunk az imádságról. Mi az imádság, miért – és kihez is imádkozunk?

Ki imádkozik? Ki tanított minket imádkozni?

Az első tanításban az igen bonyolúlt imádságról, a zsolozsmáról, annak felépítéséről, eredetéről volt szó.

A második elmélkedési szakaszban a vecsernyéről hallottunk egy részletes tanítást.

Végül az utolsó elmélkedésben az utrenyét világította meg püspök atya.

A tanítások hallgatásával egy igen részletes ismeretanyaghoz jutottunk, ami által talán jobban megértjük, megéljük ezeket a szertartásokat.

Kérdéseket is lehetett feltenni, amely kérdések szintén az imádság,a böjt körül forgott. Egy kérdéssel egy picit bekukkanthattun püspök atya imaéletébe is.

Egy különleges meglepetéssel, csemegével is megleptek  vendéglátóink, nevezetesen kollibát kínáltak a Szent Liturgia után mindenkinek. Akikkel beszélgettem, mindenkiben megfogalmazódott az elégedettség. Nagyon jó volt a helyszín, a megközelíthetőség, a szállás, a templom közelsége.

Nagyon jó lenne hagyományt teremteni itt Nyíracsádon, ha ezt az ottani szervezők is elvállalják.

Köszönetet mondhatok sokunk nevében mindenért. Püspök atyának a tanításért a szervezésért, ellátásért, szállásért Elek atyának és segítőinek. Nagyon jól éreztük ott magunkat. 

Bízunk benne, ahogy egy régi film címe : „Jövőre veled ugyanitt!”

 

1. előadás:
Medium

 

2. előadás:
Medium

 

3. előadás:
Medium

 

Kérdések:
Medium

 

Zolcsák Istvánné
Nyírcsászári

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert