HÍRARCHÍVUM

Egy tanúságtevő hitvalló, szolgáló, tudományos és papi pálya lezárult – Petrasevics Nicefor József eperjesi görögkatolikus kanonok (1915-2013)

Egy tanúságtevő hitvalló, szolgáló, tudományos és papi pálya lezárult – Petrasevics Nicefor József eperjesi görögkatolikus kanonok (1915-2013)
2013. július 21. 22:40

Sajnos, még a konzervatívabb gondolkodású s magasabb műveltségű, de hétköznapjainkba belefásult körökben is fájdalommal kérdezhetjük: ugyan kit érint meg manapság, ha régi kegyetlen idők tanújaként, a hitéért több évig börtönt ült lelkipásztorra emlékezünk? Avagy, ha valaki még nyolcvanöt évesen is odahagyja nyugdíját, és elmegy misszióba, többoldalú nyelvismeretével szolgálni a kisebbségi létben fokozott paphiányt? Arra sem igazán figyel oda szenzációkra, de legalábbis a modern élet problémáira kihegyezett átlagos olvasó, hogy egy törődött, idős ember méltatlan szegénységben, a nyugdíját is nélkülözve tölti el utolsó éveit, súlyos betegségekkel küzdve, hiszen ez már szinte megszokott. Az pedig, hogy ez az elhagyatott, beteg öregember korábban a vallásos népénekek és a bizánci rítusú katolikus, vagyis görögkatolikus egyházi zene neves kutatója volt, akit külföldön és a Magyar Tudományos Akadémián is ismertek és tiszteltek, és aki mégsem a tudományos kutatásaira fordította nyugdíjas éveit, hanem a magyarországi lakását eladva, Szlovákiában élő magyar hívek pásztorolására ment, amíg menni tudott – még talán a vallásos körökben is valami kuriózum, semmint példa. Pedig példa volt, példakép: ritka nagy kegyelemmel áldott és Istenről hosszú, küzdelmes életen át a börtöntől a tudományos életig változatos módon tanúságot tevő pap.

Petrasevics József görögkatolikus papcsalád harmadik gyermekeként 1915-ben született a mai Čukalovcén (ruszinul Чукалiвцi) , akkori magyar nevein Csukalóc, Csukaháza, Eperjes közelében. Születési adatai két háború következtében csak a családi hagyományból ismertek, amely azonban megbízható, mivel hatan voltak testvérek. Édesapja s bátyja papi hivatását követte. Mint ismeretes, a görög katolikus papok nősülhetnek, a bizánci rítusú liturgiát követik, ám teljes hitbeli közösségben vannak a pápával és a római katolikus egyházzal. Az 1646-os ungvári únió kulturális és társadalmi felemelkedést hozz az akkori Kelet-Felvidék és Kárpátalja volt orthodox lakosságának, amennyiben a Rómával történt egyesülés lehetővé tette, hogy a papnövendékek nyugati teológiákon színvonalas műveltséget szerezzenek, így Eger, Nagyszombat, Nagyvárad, illetve Bécs volt a papképzés – és egyben társadalmi elit-képzés – színtere. Már a kezdetektől megfigyelhető, hogy a ruszin lakosság a gyakorlatban kétnyelvű, valamint jelentős a színmagyar anyanyelvű görög katolikusok aránya. Fontosabb ennél, hogy a keelt-felvidéki görög katolikusok az egyesüléstől kezdve többségükben szlovákok voltak, és ebben a – görögkatolikusság műveltebb részét jelentő – régióban születtek a klasszikus püspök-egyéniségek, mint az Olsavszky-testvérek, Bradács János és Bacsinszky András. A római katolikus teológiákon az újabb kutatások szerint (a könyvtárak leltárkönyveit s az oktatás levéltári forrásait vizsgálva) megvoltak a görögkatolikus növendékek liturgikus oktatásához kellő speciális könyvek is. (A régió görögkatolikusságát etnikai s kulturális kérdések szempontjából alapvetően a Kanadában, Toronto Egyetemén működő Paul Robert Magocsi történészprofesszor munkássága összegzi, aki a huszadik század végével bezárólag három magyar szerzőt idéz legalapvetőbb irodalomként: Hodinka Antal, Udvari István és Földvári Sándor levéltári kutatásait. A huszonegyedik század első évtizedében több szintézis jellegű monográfiát írt, illetve szerkesztett Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola jelenlegi rektora Nyíregyházán. További részleteket a történelmi háttér vonatkozásában itt nincs terünk említeni, hanem a jelzett szerzők munkásságára s azokban hivatkozott forrásokra utalunk.) Amikor tehát Eperjes mellett megszületik a kis Petrasevics József, többnyelvű, többkultúrájú, de fő identitásként magyar papi családban lát napvilágot. Ahol hagyomány volt a papi felmenők és a speciális egyháztörténelmi múlt őrzése, s ez ma is: a görögkatolikusoknál a családtörténet és a szűkebb pátria története nemzedékeken át apáról fiúra száll. Ezek a kulturális és nyelvi gyökerek majd jó táplálékot kaptak Egerben, és a (nőtlenül) pappá szentelődött, ez alkalomból a Nikefor nevet felvett ifjú majd jó s gazdag gyümölcsöket termett Isten igéjének hirdetése, s a görögkatolikus kulturális örökség tudományos kutatása terén egyaránt.

Középiskolai tanulmányait az Egri Ciszterci Gimnáziumban végezte, s ez nemcsak magas oktatási színvonalat, hanem hitbeli tartást is adott növendékeinek. A családi háttér és az iskola kettős inspirációjaként jelentkezett Krisztus hívása, melyre nemcsak igent mondott, hanem amellett a válságos időkben, próbák alatt is kitartott.

Kettős nyomás nehezedett a negyvenes évek végétől a görögkatolikus áldozópapokra. Mint az evangélium szolgái, már papi voltuknál fogva is a kommunista rezsim üldözöttjei voltak. A görögkatolikus egyházat egyedül Magyarországon engedte működni (már ahogy, megfigyelten és korlátozottan) az állam, a Szovjetúnióhoz tartozó Kárpátalján betiltották, Szlovákiában pedig erősen korlátozták, s kezdetben ott sem engedték működését. Ennek részletei kivezetnek bennünket e nekrológ kereteiből; ma már számottevő irodalma van e kérdésnek (utalunk itt Hetényi Varga Károly vagy Bendász Dániel munkáira). Petrasevics Nikefor bátyját, Metódot is üldözte a szlovák rezsim, ő maga pedig (mint említettük) börtönben ült a szovjet időkben. (Magyar Matolikus Lexikon: Petrassevics Nikefor Józsefet (*1915), az ungvári szegyh. cölebsz karnagyát 1958. VII. 28: 2 é. ítélték; 1960. IV. 12: szabadult. http://lexikon.katolikus.hu/U/Ungv%C3%A1r.html)

Először káplán volt Ungvárott (1941‑45.), majd Jakubany-ban, azután szlovák plébániákon kisegítő, s 1950-től a zenei tehetségének és kutatásainak hódolt: kiváló énekes, illetve az ungvári székesegyház karnagya lett, akire később komoly tudósok emlékeztek hálával és elismeréssel. Például Árpa István, aki az ungvári zenetudományi kutatásaiból Magyarországon védte meg a kandidátusi fokozatát (és ekkor Budapesten épp egykori karnagyát, Petresevics Nikefort kérték fel szakvéleményezésre), többször, így az 1993-ban Nyíregyházán rendezett Hodinka Antal Emlékkonferencián beszélt egykori mesteréről. Akinek egykor az ungvári kórusában énekelt. Ekkor figyelt fel Nikefor atya – már mint karnagy -, hogy a gazdag bizánci liturgikus egyházi zenében a népi vallássosság, a népi énekek hatása is tetten érhető. Kutatni kezdte magát az egyházi zenét, és a párhuzamos népi vallási énekeket egyaránt. Ezt a tudományos, papi s karvezetői, sőt zeneszerzői pályát derékba törte a börtön, a hitéért kitartó lelkész elítélése. Mint később erről mesélt nekem (a bérmafiának), amíg elítélve volt, a hittestvérei azért imédkoztak, nehogy korábban szabaduljon, mert akkor nagy valószínűséggel beszervezi a kommunista rezsim. Ennek határozottan ellenállt, sőt még annak is, hogy áttérjen az ortodox egyházba. Sokan inkább ezt vállalták, mint az üldözést, bár a kommunista rezsim egyébiránt az ortodoxokkal sem bánt kesztyűs kézzel, csak éppen őket nem tiltotta be. Nikefor azt is elmesélte, hogy még a saját édesapja is, a görögkatolikus pap, felemlítette neki, hogy színleg térjen át ortodoxnak, életét védve, de Nikefor kitartott amellett a hit és meggyőződés mellett, amit fiatalon vállalt.

A szocializmus éveiben túlsok babér nem termett számára.

Magyarországra jött, amelyről a hivatalos eperjesi püspöki nyilvántartás azt írja, hogy a Hajdúdorogi Egyházmegye kötelékébe lépett. (Az Eperjesi Görögkatolikus Egyházmegye legfrissebb sematizmusa szlovákul: http://www.grkatpo.sk/?schematizmus&show=knaz&id=168)

Ez részben igaz, de nem fedi a valóságot. Nikefor nem lehetett plébánián pap, hanem sok éven át római katolikus kántori munkát végzett Besenyőtelken, illetve kisegített különböző görögkatolikus alkalmakon és ahol erre szükség volt. Sokat utazott, és folytatni kezdte kutatásait. Az Egri Főegyházmegyei Könyvtárban idegenvezetőként is dolgozott, ahol már országosan elismert szakértője volt a görögkatolikus és a bizánci zenének. Segítségét hálásan köszönték tudományos publikációikban olyan szerzők, akik szerencsésebb sorsot kaptak a Gondviseléstől, így oroszlánrésze volt az Egri Főegyházmegyei Könyvtárban őrzött kéziratos Irmologion Kárpáti László által végzett kutatásában,aki meg is emlékezett erről publikációiban. (Kárpáti László: A sajópálfalai irmologion, in "Mert ezt Isten hagyta..." : Tanulmányok a népi vallásosság köréből, szerk. Tüskés Gábor, Magvető: Bp., 1986, 328-347.) Hivatkoztak Nikefor kutatásaira olyan szakemberek is, mint Bartha Elek (A bizánci liturgia nyomai a néphagyományban, in Tüskés Gábor szerk. i.m., 312-324), vagy Barna Gábor professzor (jelenleg a Szegedi Tudomány­egyetemen a Vallásos Néprajz Tanszék vezetője), akivel a nyolcvanas években az észtországi Tartuban rendezett néprajzi konferencián beszélgettem el Petrasevics Nikefor szakmai érdemeiről. Ő is barátjaként emlegette.

A rendszerváltozás előestéjén a Gondviselés pótolt valamicskét: ösztöndíjat kapott a Soros Alapítványtól a vallásos népénekek tanulmányozására, s meghívást az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Folklór Tanszékétől speciálkollégium tartására (még őrzőm hajdani indexemben a Tőle kapott jelest és aláírását). Ez elsősorban Katona professzor és az egyetemen is, az akadémián is működő Küllős Imola érdeme volt; Küllős professzornő személyesen bátorította – mai szóval menedzselte– Nikefor atyát. Neki köszönhető Nikefor több publikációjának megjelenése, melyekből kiemeljük: Ortodox és görögkatolikus vallásos néphagyományok kölcsönhatásai a Kárpát-medencében (kottamellékletekkel), in Vallásosság és népi kultúra határainkon túl, szerk. Fejős Zoltán - Küllős Imola, Magyarságkutató Intézet: Bp, 1990, 74‑94. Sajnos, a legtöbb munkája kéziratban maradt, amelyeket gondosan legépelt, illetve kottákkal ellátott, és az Egri Eszterházy Károly Főiskola nyomdájában öt-hat példányban beköttette, s így osztogatta. Kiemeljük ebből Petrasevics Nikefor: Paraliturgicseszkije pisznyi, Eger, 1980. (Kézirat)

Ezeket az írásait, valamint az egykor gazdag magánkönyvtárát részben kimenekítette Amerikában élő s őt mise-adományok formájában segélyező görögkatolikus hittestvéreinek, akik többre becsülték munkásságát; életéről és kutatásairól angolul jelentek meg előbb összefoglaló méltatások, mintsem magyarul. Ezeket egri lakásában láttam és olvastam, azután az értékes hagyaték többi darabjának sorsára jutottak.

Szegényes körülményeit nemcsak a soványka szlovák nyugdíj, hanem a krisztusi szív is okozta: mindenét megosztotta rokonaival és idegenekkel is, amije csak volt. Amikor nyolcvan éven felül ismét visszament Szlovákiába szolgálni, az egri lakását úgy adta ki főiskolás diákoknak albérletbe, hogy „amikor pénzetek van, tesztek az én takarékkönyvembe lakbért” – ám az ifjoncok nem honorálták mindig a legjobb becsülettel ezt a nagyvonalúságot. (Egyszer felkerestem potyázó albérlőit, és közöltem: ha nem adtok a keresztapámnak lakbért, én teszlek benneteket az utcára – de Nice később ezért megfeddett: csakis a krisztusi úton, Sándor testvér, maradj szelíd! Egy csupor mézzel inkább, mint egy hordó ecettel – ez idézte gyakran Páduai Szent Antaltól, és életére visszaemlékezve, még üldözőire is értette: ha börtönben a fogvatartóinkért imádkoztunk, hogy tartanánk itt a szabadban csip-csup ügyekben haragot?) Rozoga Trabantját sokszor az egri főút Felnémet felé emelkedő szakaszán is tolni kellett, és hol volt még onnan Szlovákia!

Nyolcvanas éveinek végén azután kiköltözött Perbenyikre (szlovákul Príbeník) és a Királyhelmec környéki magyar katolikusokat pasztorálta. Mikor hazalátogatott, sokszor kérdeztem: atyám, leéltél kilenc évtizedet, elszédülsz néha hosszú liturgián, hát nem tudnál itthon pihenni? Válasza ez volt: ott a kelet-felvidéki végeken kevés most a magyar pap, és engem hívnak, szeretnek tudod majd a sírban pihenek úgyis! Az az életem, hogy szolgáljak, ahol szükség van a szolgálatra – mondta.

A sír előtt sajnos a szikszói kórházban pihent élete kilencvenes éveinek végén. De, még a kilencven elmúltával, ép testben és ép szellemmel élhette meg, hogy kanonokká nevezte ki őt Eperjes görögkatolikus püspöke, aki egyben a szlovákiai görögkatolikusok metropolita-érseke! Nikefor a saját kanonoki beiktatásán koncelebrált, élete kilencvenes éveiben! Ezzel mutatta meg az Úr, hogy a földi liturgiában a mennyei liturgia előízét élvezzük, így mondhatta volna Nikefor is Pál apostol szavai nyomán: A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, készen vár rám a győzelem koszorúja, melyet azon a napon megad nekem az Úr! A Szikszón 2013. július 22. hétfő délelőtti temetést az eperjesi metropolita-érsek atya végezte, magyar papok és püspökök koncelebrálásával. Ezt már a sokat szenvedett és életében az üldözések után sok méltatlan mellőzöttséget is eltűrt Nikefor a hitünk szerint egy boldogabb világból szemlélte, melyben a küzdelmekért elnyeri jutalmát. Bizony, küzdelmes volt a pálya, s nehéz a harc. De, hogy Isten szerint való élet volt, bizonyítja, hogy mind szóval, mind példával egyaránt a legkeményebb időkben is tanúja volt Krisztusnak. Nemcsak azzal, hogy kitartott a börtönben is, hanem azzal, hogy az evangéliumi egyszerűséget a keresztény Tudomány elismert művelésével ötvözte. Jaj, de sokszor elfeledjük, hogy a keresztény hit sohasem jelentheti az együgyű butaságot, hanem igenis a szellemünk állandó művelésére, keresztény kultúránk mélyebb és mélyebb kutatására is kötelez! A tudomány sohasem távolít el Krisztustól, csak ez emberi butaság ver éket közénk és Isten közé, hiszen a szellemünk és emberi kultúránk művelése szintén isteni parancs – és ebben (is) adott követendő példát Petresevics Nikefor, hetvenkét éves papi működése s kilencvennyolc éves földi pályája során. Másrészt, a nagy szellem, az emelkedett műveltség egyben az evangéliumi egyszerűségre is kötelez, és egyáltalán nem adhat alapot az elefántcsont-toronyba zárkózásra. Petrasevics Nikefor József görögkatolikus áldozópap, az Eperjesi egyházmegye kanonokja, kilencvennyolc éven át egységben élte a hitet, a szellemet, a kutatást és főként a Krisztus melletti rendületlen tanúságtevést. Adja meg Néked (a kutatásban ifjúkori mesteremnek és római létemre tudatosan választott görög pap-bérmakeresztapámnak), drága Nice atya, a jól kiérdemelt győzelmi koszorút az Úr, az Ő színe látásában, amiben hitünk szerint már Te részesülsz!

Földvári Sándor
egyháztörténész, az MTA volt Bolyai Posztdoktori Kutatója

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert