HÍRARCHÍVUM

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye zarándoklata

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye zarándoklata
2013. július 31. 08:59

Minden eddiginél nagyobb számban érkeztek nemzeti kegyhelyünkre római hittestvéreink a július 28-i, vasárnapi zarándoklatra, mely megemlékezés, hálaadás volt az egyházmegye alapításának 20. évfordulójának alkalmából. A Hit éve vándorkeresztje is mutatta, melyet a hívek magukkal hoztak, a zarándoklat hűségnyilatkozatát Jézus és az egyház mellett.
Bosák Nándor megyéspüspök együtt jubilál az egyházmegyéjével, hiszen 50 éve szentelték pappá - mondta el a prédikációjában Ternyák Csaba érsek úr. Az Egri Főegyházmegye az anyaegyházmegyéje a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének. Boldog II. János Pál pápa szervezte újjá annak idején hazánk egyházmegyéit, és hozta létre a Kaposvári mellett a Debrecen-Nyíregyházit is. Az átalakításra azért volt szükség, hogy az Egertől távol eső, nyírségi részegyházak irányítása könnyebben megoldható legyen.
A máriapócsi Szűzanya és Isten áldását kérjük arra a munkára, amit feladatként kaptunk az új egyházmegyével. Nemzetünk Pátrónája, a Magyarok Nagyasszonya, az Istenszülő, aki közbenjár értünk mindenkor, segít, hogy a Szentlélek ajándékait helyesen fel tudjuk használni egyházmegyénk javára. Az elmúlt 20 évben dinamikusan fejlődött az egyházmegye, templomépítésekkel, iskolák, más intézmények átvételével, beindításával. A népek világossága Krisztus - hirdette a II. Vatikáni zsinat - ma is ez a legfőbb küldetése az egyházmegyénknek, hogy minden emberhez elvigyük Jézust. Életünk középpontjába kell helyeznünk Krisztust. Meg kell tanulnunk Isten szemével látni a világot. A perikópában hallottuk, hogy az ima milyen változást okozott a Megváltóban, ezért kérték Őt az apostolok, hogy tanítsa meg nekik a Miatyánkot. Az ima békét, harmóniát, örömöt okoz a lelkünkben, felfrissít. Imánk középpontjában az Atya kell, hogy álljon, nem a saját problémáink, kéréseink. A magyar szentek járjanak közben a 20 éves egyházmegyénkért, tegyünk tanúságot hitünkről, hogy a feltámadás örömhíre eljusson mindenkihez, és így mindenki üdvözülhessen - mondta el Bosák Nándor.

Papp Nóra

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert