NEWS ARCHIVE

Három hétig ingyen táborozhatnak a Szent Tamás Iskola hátrányos helyzetű tanulói

Három hétig ingyen táborozhatnak a Szent Tamás Iskola hátrányos helyzetű tanulói
2013. augusztus 9. 08:47

Három hétig táborozhatnak a hátrányos helyzetű gyerekek az Újvárosi városrészben található tanoda épületében. A tábor ideje alatt strand, lovaglás és kézműves foglalkozások is szerepelnek a programok között.

2009 óta kerül megrendezésre a háromhetes napközis tábor, amelyet az önkormányzat 500 ezer forinttal, míg a Hajdúdorogi Egyházmegye játékokkal, a jó táborozáshoz elengedhetetlen adományokkal támogatott. A gyerekek hátrányos helyzetűek, így csak a tábor keretei között nyílik lehetőségük a szünidő tartalmas eltöltésére, amelyet a sok színes program biztosít számukra. A táborban résztvevő 20-22 gyerek heti kétszer strandol és heti egyszer meglátogatja a NEFAG-ot. A programok közt szerepel lovaglás, filmklub és természeretesen sok-sok játék. A tábor utolsó hetében egy roma festőművész tart rajzos-festős napot a résztvevőknek.  A gyerekek elmondásuk szerint jól érzik magukat a táborban. Legszívesebben strandolnak, állatokat etetnek a vadasparkban, és az ajándékba kapott fejlesztő játékokkal játszanak.

szolnokinaplo.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert