NEWS ARCHIVE

A kistérségi idősek zarándoklata Úrszínváltozás ünnepén Máriapócsra

A kistérségi idősek zarándoklata Úrszínváltozás ünnepén Máriapócsra
2013. augusztus 9. 09:43

A tavalyi jól sikerült programot megismételve, idén augusztus 6.-án is elzarándokoltak a kistérség idősellátásban résztvevő, hajlott korú hívek Máriapócsra, nemzeti kegyhelyünkre, Urunk színeváltozása ünnepén. A bazilika hűvösében szívet melengető volt látni a sok gyónót, áldozót, az idősek ragaszkodását Jézusukhoz és a könnyező Istenszülőhöz. Megemlékeztek arról is, hogy Úrszínváltozás ünnepén hozta a pápa azt a rendeletet, hogy szóljon a déli harangszó Európában, a nándorfehérvári diadal emlékére, amikor a hős magyar vitézek legyűrték a többszörös túlerőben lévő török hadat.

Az idősellátásban dolgozók felismerték, hogy az időseknek nemcsak szociális ellátásra van igényük, hanem lelki programokra is. Hála Istennek, hogy országunk, kormányunk támogatja az ilyen programok megszervezését is.

Köszönetet mondunk mindazon kistérségi (Nyírbátor, Nyírvasvári, Piricse, stb.) munkatársnak, akik lehetővé tették az idősek zarándoklatát, kirándulását, a buszok biztosításával és áldozatok munkájukkal. Továbbá köszönet és hála jár az atyáknak (Kapin István kegyhelyigazgató atya, Mosolygó Tibor atya, a zarándokház igazgatója, Ihnát János főgyóntató atya, Szántai Miklós bazilita szerzetes tartományfőnök atya), akik fogadták az időseket, és lehetővé tették számukra a lelki épülést.

A Szent Liturgia prédikációjában Orosz István atyától hallhattuk, hogy a Fiúisten eljött a világba, és kinyilvánította istenségét a Tábor hegyen Péter, Jakab és János apostoloknak. Megjelent a hegyen Mózes és Illés is, az Ószövetség képviselői, és a megváltásról beszélgetnek Krisztussal. Jézus ragyogó fényben mutatta meg istenségét, hogy a mi szívünkbe is hatoljon be Krisztus szeretetének a fénye. Mi a Szent Liturgiában tudunk találkozni az isteni Jézussal, az Eucharisztiában, az áldozásban, ezért a liturgia a mi Tábor hegyünk. Ezért érkezte a kistérségből az idősek Máriapócsra, hogy találkozzanak a megdicsőült Krisztussal, és a Pócsi Könnyező Szűzanyával.

Papp Nóra

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert