NEWS ARCHIVE

Uram jó nekünk itt lenni – Jézus-ima lelkigyakorlaton voltam

Uram jó nekünk itt lenni – Jézus-ima lelkigyakorlaton voltam
2013. augusztus 21. 07:59

2013. augusztus 8. és 11. között tartott Fülöp püspök atya Jézus-ima lelkigyakorlatot Bodrogolasziban a Chemin neuf közösség lelkigyakorlatos házában, a volt Lónyai kastélyban. Összesen huszonhárman vettünk részt rajta. Püspök atya útmutatásaival próbáltunk az imádságban egyre mélyebbre jutni a szívünkhöz, önmagunkhoz, ahol én én vagyok.

Első este röviden bemutatkoztunk, honnét jöttünk, mióta végezzük ezt az imát, mik a félelmeink. Látszólag távoli embereket gyűjt össze. Látszólag véletlenül jöttünk oda. Mindenkit Jézus hívott, várt. Az ima mély köteléket sző közöttünk, imaközösségé válunk. Ottlétünk alatt a szombati vecsernye végéig teljes szilenciumot tartottunk. Mégis éreztük egymás örömét, kedvességét, mert Isten szeretetében éltük meg azokat a napokat. Az ima során közel kerülünk Jézushoz, és akiket a szívünkben magunkkal vittünk, ők is közelebb kerültek Hozzá.

A Jézus-ima nemcsak egy fohász, egy fölkiáltás, hanem a legmélyebb hitvallás is: Uram Jézus Krisztus Isten fia: – ezzel elismerem, hogy Ő az Isten, a teremtő, a Szent. Könyörülj rajtam, bűnösön! – ezzel beismerem, hogy én gyarló, vétkes ember vagyok, és az Istentől várom a könyörületet.

Jézus maga mondta, hogy én vagyok az út az igazság és az élet. Elénk jön, kézen fog, hív, vezet. Viszont az utat mindenkinek önmagának kell megtalálni. A találkozás helye a szívünkben lehetséges.

Imádságainkat mindig a Szentháromság nevében kezdjük el, ezáltal léphetünk be Jézuson keresztül a Szentháromság közösségébe.

Az imádkozó és gyakran gyónó ember egyre jobban megismeri bűneit, hitványságait. Nincs szükség a mentegetőzésre, mivel Isten végtelenül irgalmas, kegyelmes. Engem így is szeret, ha beismerem, megvallom vétkeimet.

Az ember olyan, mint a szíve. A szívünk legyen tiszta. Mi történik velünk az imádság alatt? Mi azt nem is tudjuk fölmérni, de szinte lángol a szívünk attól, hogy oda akarjuk adni magunkat Neki.

Naponta többször próbálkoztunk a Jézus-ima gyakorlatokkal bejutni a szívünk kamrájába, hogy találkozzunk Vele. Az imaórákat is csak egy ember imádkozta, hogy itt is a csöndnek hagyjunk nagyobb teret és a hallásunkkal befogadhassuk Isten szavát. Vecsernyén, utrenyén az énekeket közösen énekeltük, egy szívvel, egy szájjal. Nagyon szépen ment a közösségi éneklés, pedig sok helyről érkeztünk oda. Vasárnap Szent Liturgiával koronáztuk meg az imádságos napokat, melyben Jézus Krisztus testének, vérének vételével egyesülhettünk Vele és a Szentlélek által az Atyával.  Megfogalmazódott egy olyan gondolat, hogy szombatonként 21 órakor ki-ki otthon, vagy ahol éppen van, megpróbál bekapcsolódni az imába. Természetesen mások is bekapcsolódhatnak, akik olvassák e hívó szót, vagy aki szeretett volna jönni, de akadályoztatva volt.

Köszönet a szervezésért Kiss Attila Atyának! A vendéglátóinknak pedig a finom ételek elkészítését, és a kényelmes szállást!

Buzdítom az imádkozni szerető embereknek, hogy vegyenek részt ezeken a lelkigyakorlatokon, hogy a csöndben meghalljuk Isten hívó szavát.

Zolcsák Istvánné

 

 

 

 

 

 

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert