NEWS ARCHIVE

Erős közösségek nélkül nincs jövő

Erős közösségek nélkül nincs jövő
2013. szeptember 2. 11:03

Magyarország lehetőségeihez mérten támogatja mind a határokon belüli, mind a külhoni közösségeket a magyar nemzet lelki, szellemi megerősítése érdekében, mert erős közösségek nélkül nincs jövő - mondta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Kárpátalján, a karácsfalfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum tanévnyitó ünnepségén.

A Nagyszőlőshöz közeli Karácsfalva görögkatolikus templomában elmondott ünnepi köszöntőjében Hölvényi György hangsúlyozta: a lélekben erős kárpátaljai magyar görögkatolikus közösség a 10 évvel ezelőtti iskolaalapítást megelőzően felmérte a lehetőségeit, s ahelyett, hogy kétségbe esett volna vagy rezignáltan tudomásul vette volna a helyzetet, a jövő építésébe kezdett.

A karácsfalvai magyar görögkatolikus tanintézet, bármilyen nehezek is a feltételek, diákjaival és tanáraival együtt a jövőt építi - tette hozzá. Kiemelte: a líceum célja a hit megtartása mellett a magyarság megőrzése, s mindezt nem valamiféle "karácsfalvai skanzenként", hanem a világra nyitottan teszi, a színvonalas oktatás, vallási nevelés és testi fejlődés biztosításával. "Az a jó az egyházban, hogy az egész életre ajánlatot tesz, amikor azt mondja, hogy minden nehézség ellenére érdemes vele tartani, hozzá tartozni" - fogalmazott.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a kommunizmus évtizedeiben az akkori hatalom felismerte, hogy fennmaradására a legnagyobb veszélyt az olyan értékközösségek jelentik, mint amelyek a karácsfalvai görögkatolikus líceum falai között az önálló gondolkodásra és döntéshozatalra képes, képzelőerővel rendelkező fiatalokból jönnek létre. A tanintézet sokat tesz a közösségépítés terén, ami nagyon fontos, hiszen a magyar nemzet európai keretek között történő újraegyesítése mellett elkötelezett magyar kormány ebbéli törekvése elképzelhetetlen a közösségek megerősítése nélkül - mondta.

Az államtitkár kiemelte: Magyarország a lehetőségeihez mérten támogatja mind a határokon belüli, mind a határokon túli közösségeket a magyar nemzet lelki, szellemi megerősítése érdekében. Az élő közösségek megerősítése, fejlődése, megmaradása nélkül nincs jövő - mutatott rá.

A Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban 67 diák kezdte meg a 2013-2014-es tanévet, közülük - a legújabb ukrán tanügyi reform következtében - 42-en először lépték át a tanintézet küszöbét. A tanévnyitó ünnepség előtt Hölvényi György megbeszélést folytatott Milan Sasik munkácsi görögkatolikus megyéspüspökkel és a beregszászi magyar görögkatolikus esperesi kerület vezetőivel.

MTI

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert