HÍRARCHÍVUM

Tanévnyitó alkonyati istentisztelet

Tanévnyitó alkonyati istentisztelet
2013. szeptember 16. 09:42

Főiskolánk rektora, dr. Véghseő Tamás atya vezetésével végeztük a szombat esti vecsernyét.
Beszédében idézte Szent Pál apostol Galatákhoz írt levelét, amelyben kijelenti, hogy ő nem akar mással dicsekedni csak az Úr Jézus keresztjével. Szent Pál inti a galatákat, akik elfelejtették, sőt szégyellték azt. A LÉNYEGET hallgatják el! 
Világos tanítást kaphattunk, hogy mi főiskolánk célja. Ez pedig nem más, minthogy hirdessük és megéljük az Úr Jézus evangéliumát. Minden, amit megteszünk a főiskolai hétköznapokban, ezt a célt szolgálja, s minden, amit elmulasztunk az év során, az ettől a céltól távolít el bennünket.
Egyik hallgatónk, Domokos Zsolt számára különleges volt ez a tanévnyitó, hiszen Köztársasági ösztöndíjban részesült, melyet rektor atya adott át.

www.atanaz.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert