HÍRARCHÍVUM

Katolikus cigány közösségek lelkigyakorlata és zarándoklata

Katolikus cigány közösségek lelkigyakorlata és zarándoklata
2013. szeptember 17. 09:27

Hagyományosan Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén rendezik meg Nemzeti Kegyhelyünkön a cigánybúcsút A hétvége kétnapos lelkigyakorlattal indult a zarándokházban elmélkedésekkel, beszélgetéssel, közös zenéléssel.
Idén dr. Orosz Atanáz püspök atya vezetésével érkeztek az exarchátusból több helyről a cigány hívek nagyszámú iskolás gyermekkel, akik később a színpadon is megcsillogtatták a tudásukat. Az ünnepi Szent Liturgia előtt Telenkó Miklós atya gondolatait hallhattuk.
Püspök atya a prédikációjában elmondta, hogy a cigány emberek régi foglalkozása a kereskedés volt, ügyesen csereberéltek minden félét. Az evangélium felteszi a kérdést: „Mit adhat az ember lelkéért cserébe?” Lelkünket, életünket nem tudjuk semmiért megvásárolni. De Jézus tud mit adni cserébe, a saját életét adta, keresztje életünket megváltoztatja. A Megváltó nem tartotta rangon alulinak, hogy a mi szegény emberségünket meglátogassa, és kiszolgáltatottan halt meg a kereszten, a mi nyomorult kis életünkért.
Azt az ajándékot nyújtja nekünk a Teremtő, hogy a szentek polgártársai lehetünk, Isten családjába tartozhatunk. Igyekezzünk nem hiába venni Isten kegyelmét, hanem szívünkben megőrizni Jézus szeretetét. Azért jövünk Máriapócsra, mert az Istenszülő előtt el merjük siratni bűneinket, és kérjük a Legszentebb Édesanyát, hogy járjon közben értünk, hogy életünk gondjai kibogozódjanak. Fogadást teszünk előtte, hogy halálunk órájáig Krisztusnak fogunk élni.
A Szent Liturgia után a megjelent egyházközségek bemutatkozó műsorait élvezhettük, így zenével énekkel és tánccal szépen záródott az ünnep.
Köszönjük szépen a Nyírbátori Kistérségi Támogató Szolgálat segítségét, akik egészségügyi szűrést végeztek a búcsú ideje alatt, feláldozva a vasárnapi pihenésüket.

Papp Nóra

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert