HÍRARCHÍVUM

Ünnepeltek a kecskeméti görögkatolikusok

Ünnepeltek a kecskeméti görögkatolikusok
2013. szeptember 23. 14:30

Vasárnap délelőtt püspöki Szent Liturgiával ünnepelte megalapításának ötödik évfordulóját a kecskeméti Görögkatolikus Szervezőlelkészség. A Szentcsalád Plébánián megtartott liturgián Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök vezetésével adtak hálát az eltelt, eredményekben gazdag időszakért.

Feczák László szervezőlelkész a kecskeméti tv hírportálnak elmondta, hogy öt esztendővel ezelőtt Kocsis Fülöp atya frissen kinevezett püspökként alapította meg a kecskeméti egyházközséget. Természetesen őt hívták meg, hogy az évfordulót a közösséggel töltse, és liturgiát tartson. Feczák László hangsúlyozta, hogy a város vezetését is invitálták az ünnepre, ugyanis Kecskemét befogadó szeretetének is köszönhetik, hogy hogy fél évtizedet már megélhetett, és egyre fejlődik, alakul a helyi szervezőlelkészség.

kecskemetitv.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert