NEWS ARCHIVE

72 óra kompromisszum nélkül – veled kezdődik!

72 óra kompromisszum nélkül – veled kezdődik!
2013. október 10. 15:13

Csütörtökön megkezdődött a 72 óra kompromisszum nélkül. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi
Evangélikus Egyház ifjúsági bizottságai idén hatodszor indították útjára
országos ökumenikus önkéntes ifjúsági akciójukat. A kezdeményezésen
október 10. és 13. között több mint nyolcezer önkéntes vesz részt az ország
86 településén, ahol 350 szociális, ökológiai vagy fejlesztő projektet
végeznek el.


Kellemeset a hasznossal
Az önkéntes csoportok a megnyitó napján tudták meg, mi is lesz a feladatuk. A
3-30 fős csoportokban dolgozó fiatalok leginkább a középiskolás és
egyetemista korosztályból kerülnek ki – a résztvevők idei átlagéletkora 17
év. Közülük valószínűleg sokan élnek majd azzal a lehetőséggel, hogy az
érettségihez kötelező önkéntes szolgálatukból is teljesítsenek valamennyit – a 72
óra kompromisszum nélkül ugyanis szeptembertől az iskolai közösségi
szolgálathoz ajánlott projektek egyike.


Nemzetközi önkéntesség
A 72 óra nemcsak Magyarországon ketyeg: a magyarországi rendezvénnyel egy
időben Csehországban is vállalják a kihívást fiatalok ezrei, köztük egy csapat
magyar fiatal is. Idén először a közmédia is beszáll a munkába: az MR2
Petőfi Rádió stábja és az M2 Gyerekhíradó műsorvezetői is vállalnak projektet a
fővárosban.


Megnyitó Budapesten
A 72 óra csütörtök délután startolt, az ország számos pontján szerveztek
megnyitó ünnepségeket. A budapesti nyitórendezvényt október 10-én 17
órakor tartották a Batthyány téren, ahol a szervező egyházak, valamint a
magyar kormány képviselői mellett a járókelők is kifejezhették támogatásukat:
fél négytől ugyanis mosolyokat gyűjtöttek a téren a megmozdulás önkéntesei.
A megnyitón és az azt megelőző sajtótájékoztatón felszólalt Palánki Ferenc
püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar Ifjúsági Bizottságának elnöke,
Szemerei János püspök a Magyarországi Evangélikus Egyház, Tarr Zoltán
zsinati tanácsos a Magyarországi Református Egyház, Kiss Norbert ifjúságért
és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az Emberi Erőforrások
Minisztériuma, valamint Bodó Márton, az iskolai közösségi szolgálat
témavezetője az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet nevében.
Jakab Rita, a 72 óra kompromisszum nélkül főkoordinátora elmondta: arra a
kérdésre, mit jelent a kompromisszum nélküliség, mindenkinek saját választ kell
tudnia adni, a saját határait kell átlépnie. Így a kérdésre, mit is jelent
kompromisszum nélkül tenni, idén több mint nyolcezer válasz születik szerte az
országban.


A feladatok
Hajléktalanokkal beszélgetéstől börtönimaórán át nővérszálló- és
kórházrendbetételig számos kihívás várja a résztvevőket – lesznek közöttük,
akik az egész hétvégét templomban töltik majd, most főleg munkával.
Nyíregyházán a püspöki palotát, több helyen a takarításra váró parkokat,
temetőket foglalják el önkéntesek, de könyvtárrendezés és kerti kiságyak festése
is szerepel a feladatok között.


A résztvevők
Felekezeti megoszlás szerint (kerekített számok):
3200 katolikus
900 református
1000 evangélikus
100 egyéb keresztény, ill. más vallású
1200 nem vallásos
1400 nem jelezte


A résztvevők száma megyei bontásban:

Baranya megye 50
Tolna megye 115
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 117
Zala megye 126
Pest megye 142
Nógrád megye 145
Vas megye 193
Hajdú-Bihar megye 195
Csongrád megye 198
Komárom-Esztergom megye 206
Fejér megye 244
Bács-Kiskun megye 297
Heves megye 300
Somogy megye 440
Veszprém megye 597
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 650
Békés megye 668
Budapest 837
Jász-Nagykun-Szolnok megye 1120
Győr-Moson-Sopron megye 1360
Összesen: 8000


A munkáról folyamatosan tudósítunk a 72 óra kompromisszum nélkül és a Magyar Görögkatolikus Egyház Facebook-oldalán, valamint a Petőfi Rádió munkatársai is óránként.

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert