NEWS ARCHIVE

Templombúcsút tartottak Diósgyőrben

Templombúcsút tartottak Diósgyőrben
2013. október 14. 14:48

Vasárnap tartották meg a Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség templomának búcsúünnepét. Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletének ünneplését születése 140. és boldoggá avatása 90. éve tette kiemelkedővé.

Az ünnep alkalmából pénteken rózsafüzér-imádságot tartottak, majd Szent Liturgia következett lelkigyakorlatos elmélkedéssel. Szombaton egyházközösségi családi napra várták a gyerekeket, szülőket egyaránt. Gitáros, énekes imádságot tartottak a templomban, majd levetítették a Listeuxi Teréz, egy óriás életútja című filmet is.

Vasárnap délelőtt aztán előbb utrenyét végeztek, majd az ünnepi liturgia következett körmenettel, melyet Kaulics László főhelynök atya vezetett, a szent beszédet pedig Bakos Rafael karmelita tartományfőnök mondta.

A templom búcsúünnepét, Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletének ünneplését a születésének 140. és a boldoggá avatása 90. éve tette kiemelkedővé.

minap.hu
fotó: Juhász Á.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert