NEWS ARCHIVE

A sajópálfalai kegykép búcsúja

A sajópálfalai kegykép búcsúja
2013. október 25. 08:43

A kalandos utat megjárt, elvitt, majd elrejtett kegykép 1973-ban visszakerült Sajópálfalára. Ennek emlékére tartottuk ebben az évben is az októberi búcsút.

Csodálatos időben érkeztek a zarándokok Sajópálfalára. Szombaton gyalogosan az immár hagyományossá vált két irányból: Sajópetri-Felsőzsolca-Arnót felől, ill. Szirmabesenyő-Sajóvámos irányából. Buszokkal is érkeztek Baktakékről, Abodról, Kállósemjénből… A szombati virrasztást 12 pap végezte és ugyanennyien voltunk a vasárnapi liturgián és körmeneten is, melyet püspök atya vezetett.

Vasárnapra már Mikóházáról és Nyírtelekről is érkeztek autóbuszokkal hívek és atyák. Jöttek gyalogosan is Sajóvámosról, lelkipásztorukkal együtt hívek, és sokan autókkal. A most Dámócon lakó, de Sajópálfalára készülő tisztelendő nővérek is képviseltették magukat. Jó hír számukra, hogy a héten elkezdődnek a monostor alapozási munkálatai.

A két nap alatt közel ezren imádkoztunk együtt a kegykép előtt, kérve az Istenszülő oltalmát magunkra, családunkra, egyházunkra, nemzetünkre. 

Fényképalbum

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert