HÍRARCHÍVUM

Szalagavató a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban

Szalagavató a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban
2013. október 29. 09:39

Milyen jó lenne már felnőttnek lenni! – mondja sok fiatal és diák, akik az iskolapadba ülve szeretnének az élet tengerén hajózva megküzdeni a viharokkal. Szeretnék a csatát győztesen megvívni. Egy fiatal életében több érettségi fázis található. Minden alkalom egy ünnepség, egy lehetőség arra, hogy számba vegyük eddigi életszakaszunkat.

Ilyen esemény a szalagavató ünnepség is, amikor is a végzős diákok megkapják a zöld (az élet, a remény színe) szalagot. Ezt ruhájukra feltűzve viselik.

2013. október 26-án szalagavató ünnepségre került sor a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban. A 25 végződ diák készült arra a pillanatra, amelyet már régen várt. Az ünnepség Szent Liturgiával vette kezdetét a helyi görögkatolikus templomban, ahol Pősze Roland, a líceum lelki vezetője Maximilian Kolbe atya gondolatával bátorította és erősítette meg a fiatalokat: „Ne többet, inkább jobban imádkozz – és bízz!” Ezzel utalva arra, hogy az életben mindig többet akarunk elérni a tanulásban, imádságban, baráti kapcsolatainkban, de nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség. A Szent Liturgia végén Tóth Jenő intézményvezető köszöntőjében a bátorságról és az odaadásról beszélt, hogy a szalagot, amit ma megkapnak, büszkén tudják hordani az életben. „Az életben megérettetek a következő szakaszhoz!” – utalt Jenő atya a lehetőségek kihasználására. Demkó Ferenc esperes beszédében elmondta, hogy ezek a fiatalok a görögkatolikus egyház és a kárpátaljai magyarság jövője. Kiemelte: „Ez az intézmény kitörölhetetlen jel lesz az életetekből, mert akárhol megkérdezik majd tőletek, hol tanultatok, azt fogjátok leírni vagy mondani, hogy a karácsfalvai líceumban.” Majd Magyar Vita a líceum tanulmányi igazgatója beszédében a jóra, kitartásra és az állhatatosságra buzdította a végzősöket.

Ezután következett a 10. évfolyamos diákok műsora, melyben „A ceruza öt értéke” c. színdarabot adták elő. A szalagok feltűzése után Varjú Zoltán osztályfőnök kérte a diákokat, hogy Jézus szavaihoz hűségesek maradjanak és igazi fényként, a „világ világosságaként” fényeskedjenek az életben.

Ezután a líceum dísztermében a végzősök eltáncolták a keringőt, majd az agapé következett.

P.R.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert