HÍRARCHÍVUM

Szent Demeter ünnepe Sajópetriben

Szent Demeter ünnepe Sajópetriben
2013. november 4. 09:30

2013. október 25-én tartotta a Sajópetri Görögkatolikus Egyházközség Szent Demeter Szeretetszolgálata védőszentjének ünnepét. Az ünnepség egyben a „Haza-Várlak” Tanoda nyitott tanodai programja is volt.

A szociális szolgáltató és a szociális hátrányok kompenzálását segítő tanoda Szent Demeter napjához kapcsolódó közös programjának célja az volt, hogy a szolgálat ellátottjai (házi segítségnyújtásban és szociális étkeztetésben részesülők), a tanodásaink és hozzátartozóik, valamint meghívott vendégeink kölcsönösen egymásra találhassanak, találkozhassanak.

Vendégünk volt főtisztelendő Atanáz püspök atya is ezen a napon. A mintegy százötven jelenlévővel közösen imádkoztuk a szent ünnepét megnyitó vecsernyét, s hallhattuk a tanítást püspök atya tolmácsolásában Szent Demeter életéről, csodáiról, aki nemcsak kora keresztényeit, de hisszük, hogy napjaink emberét is segíti pártfogásával, ha azt kérjük Tőle.

A vecsernyét a sajóládi Fráter György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény sajópetri Szent István Tagiskolájának hittanos tanulói által előadott ,,Batyu” című jelenet követte. Tanodásunk, Zsíros József Bartók népdalfeldolgozásaiból adott ízelítőt zongorán, majd a tagiskola tanulói néptáncbemutatója következett. A „Haza-Várlak” Tanoda tanulói a gyermekkoron, az ifjúkoron és az időskoron átívelő drámajátékukkal, valamint szavalataikkal köszöntötték a vendégeket. Ezt követően bemutatásra került a tanoda életét bemutató kisfilm. Szép momentum volt a gyerekek által készített ajándékok kiosztása a gondozottak számára. Időseink kis gyümölcs-csomagokkal hálálták meg a szereplőknek a sok munkát és kedvességet. Zárszóként püspök atyától az egyházközség 18 dolgozója (szeretetszolgálatnál és tanodában dolgozók) vehette át ajándékcsomagját.

Ünnepségünket szeretetvendégség zárta kötetlen együttléttel, s egyúttal vendégeink megtekinthették a félév során készült tanodai kézműves munkákat, melyek mid a pedagógusok, mind a gyerekek, mind pedig a segítők ügyességét dicséri.

Thodoryné Szarka Anita 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert