NEWS ARCHIVE

Beszámoló a Máltán rendezetett Európai Máriás Háló konferenciáról

Beszámoló a Máltán rendezetett Európai Máriás Háló konferenciáról
2013. november 13. 11:34

Az európai Mária-kegyhelyek évenkénti közös találkozóját, azaz a Máriás Háló XI. konferenciáját idén a mediterrán Málta rendezte november 5. és 8. között. A máltaiak vendégszeretetét a szigetország kegyhelyén, Mellieħa városában élvezhették a meghívottak. Nemzeti Kegyhelyünk képviseletében Kocsis Fülöp püspök atya és Kovács Csaba, Máriapócson szolgáló diakónus vett részt. Különlegesség, hogy országunkat Máriapócs mellett a tavalyi évhez hasonlóan immár Mátraverebély-Szentkút is állandó tagként képviselte.

Idén „a zarándoklás jelentősége a hit évének fényében” szolgált központi témául, melynek keretében az egyes európai Mária-kegyhelyek küldöttei beszámoltak az elmúlt év tapasztalatairól, fontosabb eseményeiről. dr. Hector Scerri, a teológiai fakultás rektorának előadását is hallattuk „Zarándokok és utazók a kegyhelyre, kegyhelyen, kegyhelyről” címmel. Sok érdekes gondolatot fölvetett: bár ma nagyon sok ember utazik, nekünk, az egyes Mária-kegyhelyek munkatársainak nagy szerepe van abban, hogy ezeket az utazásokat lelki tartalommal gazdagítsuk. A megbeszélések és közös imádságok mellett a szervezőknek köszönhetően Málta és Gozo-sziget természeti és kulturális kincseit is megcsodálhattuk.

Jövőre nemzetünk határon túli kegyhelye, Csíksomlyó vállalta a konferencia megszervezését, amely egy újabb kiváló lehetőséget hordoz egymás alaposabb megismerésére, és az európai Mária-kegyhelyek közötti kapcsolatok ápolására.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert