HÍRARCHÍVUM

Templombúcsú Hajdúdorogon

Templombúcsú Hajdúdorogon
2013. november 26. 10:04

November 24-én, tartották a templombúcsú ünnepét a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházközségben. Az Istenszülő templomba vezetésének tiszteletére épült és felszentelt székesegyházban a nagy létszámban megjelent hívek előtt dr. Seszták István pasztorális helynök prédikált. Beszédében kiemelte, hogy ez a templombúcsú nemcsak a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházközség ünnepe, hanem az egész egyházmegye búcsúja. Kérte a közösséget, hogy legyenek büszkék hagyományaikra, múltjukra és templomukra,  legyenek büszkék arra, hogy ennek a közösségnek a tagjai, mert ez egy különleges kincs. Dalanics Zoltán parókus meghívását elfogadta, és részt vett a búcsúünnepen az Érpataki Egyházközség parókusa Munkácsi János atya. A Szent Liturgia végén az ünnepi körmenet és miroválás után a Szent Bazil Oktatási Központ Sportcsarnokában egy tál meleg étel és finom sütemények várták a Szent Liturgián résztvevő híveket, így tovább ünnepelhettünk a terített asztal mellett is. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik elkészítették ezen ételeket valamint segítettek búcsúünnepünk szervezésében.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert