HÍRARCHÍVUM

Európát illetően közös a nézetünk a pápával – nyilatkozta Kirill orosz ortodox pátriárka

Európát illetően közös a nézetünk a pápával – nyilatkozta Kirill orosz ortodox pátriárka
2010. február 8. 16:29

Moszkva és az egész Rusz pátriárkája pozitív mérleget készített az orosz ortodox és a katolikus egyház közötti párbeszédről. A pátriárka február másodikán tartott sajtókonferenciát a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyház zsinati termében. A tájékoztatón jelen voltak az orosz ortodox egyház püspökei, akik azért érkeztek a fővárosba, hogy megünnepeljék Kirill pátriárka trónra lépésének első évfordulóját.

I. Kirill hosszú jelentésben tájékoztatta a főpásztorokat tevékenységéről, beszámolt látogatásairól és utazásairól, amelyeket az elmúlt év során tett. Részletes fejezetet szentelt a katolikus egyházzal való kapcsolatoknak is. Idézzük szavait: „Közös tevékenység és számos találkozó jellemezte a katolikus egyház képviselőivel való kapcsolatainkat. Ezek megerősítették, hogy álláspontunk egyezik számos kérdést illetően, amelyekkel a modern világban a keresztényeknek szembe kell nézniük. Ilyen például az agresszív szekularizáció, a globalizáció, a hagyományos etikai alapelvek felmorzsolódása.

Hangsúlyozni kell, hogy XVI. Benedek pápa álláspontjai nagyon közel állnak az ortodoxokéihoz. Ezt bizonyították beszédei, üzenetei, valamint a római katolikus egyház magas rangú képviselői, akikkel kapcsolatban voltunk” – mondta az orosz pátriárka. Hozzátette, hogy közös a két egyház álláspontja az emberi méltóság védelmét illetően Európában. Ez derült ki azon a találkozón, amelyre szeptemberben került sor Hilarion Alfejev, volokalamszki érsek, a moszkvai pátriárkátus külügyi osztályának elnöke és a pápa, valamint a Római Kúria vezetői között.

Az Európai Bíróság novemberi határozatára vonatkozóan, amely elfogadhatatlannak tartja a feszületek jelenlétét az olasz iskolákban, I. Kirill megállapította: „Nyilvánvaló támadást jelent az európai keresztény hagyományok ellen”. Az orosz ortodox egyház szolidaritását fejezte ki az olaszországi katolikus részegyházzal, majd hozzátette: „Ismételten leszögeztük, hogy az európai civilizációnak keresztény gyökerei vannak, ezért teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy megfosszák Európát és intézményeit spirituális identitásának jelképeitől”. A jelentésben az orosz ortodox pátriárka nem rejti véka alá a még fennálló problémákat sem, amelyek megoldásán mind a két fél munkálkodik. Különösen nehéz a helyzet Ukrajnában, ahol várják a katolikus rész konkrét lépeseit.

Egyáltalán nem felhőtlenek az orosz ortodox egyház és a protestáns egyházak közötti kapcsolatok. A fő problémát a protestáns világ gyors liberalizálódása jelenti, különös tekintettel az azonos neműek együttélésének megáldására, a nyíltan homoszexuális lelkészek püspökké szentelésére. Emiatt az orosz ortodox egyház kénytelen volt megszakítani kapcsolatait az USA episzkopális egyházával, valamint a svédországi evangélikus egyházzal.

A pátriárka sajnálatát fejezte ki azért is, hogy a németországi evangélikus egyház tanácsának elnökévé nőt választottak meg Margot Kässmann hannoveri püspök személyében.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert