HÍRARCHÍVUM

Két év az Agorában – Sajtótájékoztató és projektzáró rendezvény

Két év az Agorában  – Sajtótájékoztató és projektzáró rendezvény
2013. december 13. 10:53

A Hajdúdorogi Egyházmegye decemberben zárja azt a projektet, mely során két éven keresztül az Agora Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában 14-29 éves fiatalok számára nyújtott a korosztályuknak megfelelő komplex programot. Az iroda létrehozását és működtetését a TÁMOP-5.2.5/B-10/2 konstrukcióban elnyert 67 millió forint európai uniós és állami támogatás tette lehetővé. A zárásról 2013. december 12-én tartottak sajtótájékoztatóval egybekötött projektzáró rendezvényt a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

A programnak három fontos eleme volt: tanácsadások biztosítása, kompetenciafejlesztő programok megvalósítása és ifjúsági rendezvények szervezése. Minden szolgáltatás ingyenesen elérhető volt a Bercsényi utca 13. szám alatt megtalálható irodában. A tanácsadások közül a legnépszerűbbnek a pszichológiai, mentálhigiénés és munkaerő-piaci kérdésekkel foglalkozók bizonyultak, de a szociális és pedagógia-gyógypedagógiai témában jártas szakembereket is sokan megkeresték akár egyénileg, akár csoportosan. A kompetenciafejlesztő programok közül a filmklub és a családtervezési kompetenciafejlesztés elsősorban a középiskolásokat és a felsőoktatásban tanulókat, míg a nyelvi tehetséggondozás az általános iskolásokat szólította meg. Az irodában szervezett tanácsadásokon és fejlesztő programokon túl számos külső rendezvény színvonalas megvalósítását tette lehetővé a projekt. Voltak egynapos rendezvények, mint a Család-csoda, vagy az Ifjúsági búcsú, de voltak hosszabb programok is, például az Idegennyelvi tábor Sátoraljaújhelyen, vagy az Ifjúsági misszió 11 alkalmas rendezvénysorozata. Ezt a sokféle programot egy dolog köti össze, maga a célcsoport. A projektben részvevő munkatársak azon fáradoztak, hogy a szolgáltatási kínálattal, a rendezvények tematikájával az általuk megfogalmazott szükségletekre reagáljanak. Az iroda nemcsak a vállalt programoknak biztosított helyszínt, hanem egy jól felszerelt közösségi teret jelentett az ifjúság számára, ahol lehetőségük nyílt saját ötleteik megvalósítására, klubjellegű foglalkozások megtartására, saját kezdeményezésű rendezvények megtartására. Így alakult meg többek között a baba-mama klub és a kézműves kör, melyek havi rendszerességgel tartották meg foglalkozásaikat. A helyi középiskolák közül többen szervezték meg az Agorában aktuális rendezvényeiket, például Mikulás ünnepséget, karácsonyváró délutánt, vagy éppen rendhagyó osztályfőnöki órát.

Lehetetlen vállalkozás lenne minden programot felsorolni, ami az elmúlt két évben az információs iroda létezésének köszönhetően szerveződött. Az említettek csupán érzékeltetik azt a sokszínűséget, mely az Agorát jellemezte, és egyben bemutatják, hogy sokkal többet sikerült tenni, mint teljesíteni a pályázatban előírt vállalásokat. Nem csak információt és tanácsot adott az iroda a fiataloknak, hanem lehetőséget, hogy ebben a mai elidegenedő világban a felnövekvő generáció ne csak virtuális kapcsolatokat létesítsen, hanem személyes találkozások révén barátokra találjon, és igazi közösséget építsen.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert