NEWS ARCHIVE

Isten pénze – Musical a Szent Atanáz főiskolán

Isten pénze – Musical a Szent Atanáz főiskolán
2013. december 24. 21:26

Csodálatos színházi élményben volt részük azoknak, akik december 20-án a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán megtekintették az Isten pénze című musicalt. Zene, tánc, remek rendezői és színészi játék repítette el a nézőket a 19. századi Londonba, ahol a történet játszódik.

A darab főhőse az öregedő Ebenézer Schrooge, önző, kapzsi, megkeseredett ember. A történet időpontja karácsony, illetve több karácsony is, hiszen hősünket halott üzlettársának szelleme ekkor látogatja meg, és időutazásra invitálja életének korábbi szentestéire.  Schrooge múltbéli karácsonyai filmként peregnek le szemei előtt, és emlékeiben kalandozva eszébe jut, hogy mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, amiért lelkesedni tudott.

Az előadást nagy érdeklődés övezte, a több mint kétszáz férőhelyes nézőtér egészen megtelt.
Az aulában kihelyezésre került egy adományláda, amelyben az előadás alatt 40500 Ft került, amit a társulat a Damaszkuszi Szent János Önképző Kör javára ajánlott föl, ami a Szeminárium kulturális életéért felelős.

A társulat nagy köszönettel fordul a Barankovics Alapítvány, a Hierotheosz Egyesület, a Móricz Zsigmond Színház és a Mandala Dalszínház felé, akik támogatásával megvalósulhatott az előadás.

Köszönjük a rendezőnek, s a szereplőknek a sok munkát, a színvonalas előadást, s azt, hogy kiemelt szerepet játszottak a nézők karácsonyra való felkészülésében.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert