NEWS ARCHIVE

Könyvbemutató – Magyarország Nemzeti Szentélye

Könyvbemutató – Magyarország Nemzeti Szentélye
2014. január 23. 13:49

Tavaly ünnepelte várossá válásának 20. évfordulóját Máriapócs, a település az elmúlt évben a jubileumra egy kétnapos eseménysorozattal emlékezett.

És bár a 2013-as esztendő véget ért, az ünneplés nem: csütörtökön két, a város életében jelentős kiadványt mutattak be, a 20 éves a város, illetve a Máriapócs Magyarország Nemzeti Szentélye egyházi és világi méltóságok jelenlétében került az olvasók kezébe.

Papp Bertalan polgármester azt mondta, a település elmúlt két évtizedét bemutató kötetet az itt élők írták, a főszereplői pedig azok a máriapócsiak, akik hozzájárultak/hozzájárulnak annak fejlődéséhez, dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő pedig azt kérte, hogy mindenkinek, aki olvassa a köteteket, legyen tele a szíve örömmel.

Kovács János, a könyv szerkesztője elmondta, az anyaggyűjtés és az egyes területek ismerővel való közös munka után bátran kijelentheti: Máriapócsnaknemcsak múltja és jelene, de jövője is van, de fontos, hogy az itt élők legyenek tisztában az értékeikkel és erősítsék meg a hitüket.

Kapin István kegyhelyigazgató azt mondta, a hozzájuk látogató tízezrek egy 300 évvel ezelőtt kezdődött titok miatt keresik fel a települést, és mint ahogy ez elmúlt évszázadok alatt, úgy ma is fontos, hogy másoknak is megmutassuk a kincseinket. Erre szolgál a hét nyelven – a magyar mellett ukránul, angolul, németül, lengyelül, románul és szlovákul – megjelentetett kiadvány, amiTerdik Szilveszter művészettörténész munkáját dicséri.

A városban nagyon sok civil szervezet működik, forrásaik egy részéhez pályázatok útján jutnak. Az ezeket kiíró Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára, Latorcai Csaba arról beszélt, hogy a könyv a közösségi lét lenyomata, a helyi hősöknek állít emléket és egyben azt is jelzi, hogy egy kis település is válhat lelki és szellemi központtá.

Az ünnepség végén Papp Bertalan polgármester önkormányzati kitüntetést adott át Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés elnökének, aki nagyon sokat tett azért, hogy két évvel ezelőtt határozat született a máriapócsi Nemzeti Kegyhely védelméről és támogatásáról. – Mindig nagy szeretettel és hálával jövök ide, hiszen megtapasztalhatom az ég és a föld találkozását. Ez egy szent hely, ezért is fontos a 2012-es határozat utolsó fejezete, amely az országgyűlési képviselőket arra kötelezi, hogy vigyázó szemüket a pócsi Márián tartsák.

forrás: szon.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert