NEWS ARCHIVE

Emlékkiállítás

Emlékkiállítás
2014. február 4. 17:48

A Sátoraljaújhelyi Görögkatolikus Egyházközség emlékkiállítást rendezett Miklósy István püspökké szentelésének 100. évfordulóján. Az egyházmegye első püspöke 19 évig volt újhelyi parókus. Nemcsak papi, majd később püspöki életében teljesedett ki, hanem tevékenyen részt vett a vármegye és a város életében is.

2013 őszén a Sátoraljaújhelyi Görögkatolikus Egyházközség Miklósy emlékévet hirdetett, s ünnepi Szent Liturgiával, ikonkiállítással, hangversennyel, és most emlékkiállítással tiszteleg egyházmegyénk első püspökének emléke előtt. Az egyházközség fontosnak tartja, hogy kilépjenek a város közönsége elé, emlékeztetve mindenkit arra, hogy Miklósy István, az egykori sátoraljaújhelyi parókus elkötelezetten vett részt a város életében.

A kiállítás két részből áll. Az első részben Miklósy István életéről, figyelemreméltó püspöki munkájáról olvashatunk, amelyet „Kitartásban a siker” jelmondatának szellemében végzett. A második részben a Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriumára készített vándorkiállítás látható. Megelevenedik a képeken magyar görögkatolikus kereszténységünk, ünnepeink, szertartásaink, Istenkapcsolatunk, közösségeink. Az eseményen Dr. Szabó Irén néprajzkutató bemutatta a centenáriumi kiállítást, majd Komporday Levente történész méltatta Miklósy István Zemplén vármegyei és sátoraljaújhelyi közéleti szerepvállalását.

A kiállítást Damjanovics József zempléni főesperes, Miklósy István hetedik parókus utódja nyitotta meg. Mint mondta, hálát adhatunk az Úristennek, hogy ha nem is mindenben sikeres, de a küzdelmekben kitartó püspökünk volt Miklósy István.

A kiállítás február 24-ig látható a Petőfi Irodalmi Múzeum Kazinczy Ferenc Múzeumában Sátoraljaújhelyen.

forrás: exarchatus.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert