NEWS ARCHIVE

Nagyböjti nagyvecsernye és kiengesztelődési szertartás Hajdúdorogon a centenáriumi ünnepségsorozat kezdetén

Nagyböjti nagyvecsernye és kiengesztelődési szertartás Hajdúdorogon a centenáriumi ünnepségsorozat kezdetén
2010. február 15. 10:33

„Önmagunkat, egymást és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk!” – mottóval vasárnap ünnepi vecsernyével kezdődött meg a Hajdúdorogi Egyházmegye alapításának 100. évfordulójára emlékező három éves ünnepségsorozat. A Hajdúdorogi Egyházmegyét 1912-ben, főként Munkács, Eperjes, Szatmár, Nagyvárad területéről ide tartozó területek összefogásából alapították meg, X. Szent Piusz pápa Christifideles Graeci kezdetű bullája alapján. A 2010-es évben a görögkatolikus papság megújulása a cél, a 2011-es évben „egymást fölajánlva” a közösségek és az intézmények lelki megújulását keresik, végül 2012-ben, a jubileumi esztendőben a görögkatolikus hívek már egész életüket, egész egyházunkat ajánlják fel Krisztusnak. A vecsernyét és a kiengesztelődés szertartását vasárnap Kocsis Fülöp megyés püspök végezte, aki a Magyar Katolikus Rádió, Magvetés – hitéletünk krónikája (szerkesztő Zimányi Ágnes) című műsorának nyilatkozott.

Kocsis Fülöp püspök az ünnepi vecsernyén arról beszélt, hogy megújulásunk elengedhetetlen feltétele a bűnbánat. „Számtalan sebet ejtünk egymáson… a megváltásra, Isten irgalmára szorultságunk a legszorosabb kötelék, amely összeköt bennünket” – mondta Hajdúdorogon Kocsis Fülöp megyéspüspök az első centenáriumi készületi év megnyitása alkalmából. A vecsernyét követően a több mint száz görögkatolikus pap - akik megjelentek a szertartáson - békejobbot nyújtva főpásztoruknak majd egyenként egymásnak is, kiengesztelődtek.

Az eseményről beszámolók a rádióban és a televízióban:
Szent István Rádió: február 18. csütörtök 21:05 Feltámadt Krisztus, Boldogságunk
Duna Televízió: február 21. vasárnap 12:05 Élő Egyház
Kossuth Rádió: február 22. hétfő 13:30 Krisztus közöttünk!
Kölcsey Televízió: február 25. csütörtök 19:30 A szeretet ereje

Az eseményről készült képeket megtekintheti a képtárunkban.

Az alábbiakban a Katolikus Rádió által készített interjút és a vecsernye prédikációját hallgathatják meg.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert