NEWS ARCHIVE

A debreceni bombamerénylet áldozataira emlékeztünk

A debreceni bombamerénylet áldozataira emlékeztünk
2014. február 24. 22:18

„Az emlékezés kötelesség, mert ismerni kell a múltat ahhoz, hogy a jelent építhessük!” – Fülöp püspök atya emlékezésre buzdított bennünket február 22-én a debreceni Szent József Gimnázium dísztermében.

Visszaemlékezni, nosztalgiázni általában jó érzés, örömet szerez, élményt nyújt; ám ezúttal az emlékezés apropóját nem örömteli, vidám, hanem egy gyászos, a frissen alapított Hajdúdorogi Egyházmegye történetét alapjaiban meghatározó és megváltoztató esemény adta. A száz évvel ezelőtti bombamerényletet egyházmegyénk első főpásztora, Miklósy István csodával határos módon túlélte, de három áldozata sajnos így is volt: Jaczkovics Mihály helynök, Slepkovszky János titkár és Csatth Sándor főügyész az életüket vesztették. A 100 év távlatából is hátborzongató tragédia kapcsán három színes és izgalmas előadást hallgathattunk meg.

Dr. Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola rektora a Hajdúdorogi Egyházmegye megalapításának bel- és külpolitikai vonatkozásairól szólt. Kiemelte, hogy a kálvária út hamarabb véget érhetett volna, s az egyházmegye megszervezése is gördülékenyebben zajlott volna, ha nem háborús körülmények között, hanem már korábban, 1881-ben, a „boldog békeidőkben” megalakulhat.

Dr. Janka György teológiai tanár a merényletről s annak előzményeiről beszélt. Előadásából kiderült, milyen sokan ellenezték az egyházmegye létrejöttét; a sajtó és a politika is támadta az új püspökséget, a bombamerénylet pedig a világháború első ütközetének volt tekinthető.

A konferencia záró előadásában Katkó Márton Áron a rendőrségi iratok ismeretében elemezte a száz évvel ezelőtt történteket.

A megemlékezés másnap, február 23-án püspöki Szent Liturgiával folytatódott az Attila téri görögkatolikus templomban, ahol a főpásztor – az evangéliumból fakadó gondolkodás életet alakító, csodálatos paradoxona – az ellenségszeretet eszményét vetítette elénk. Ezt követően pannachidát imádkozva dr. Papp László alpolgármester jelenlétében megkoszorúztuk az Iparkamara úton, a merénylet egykori helyszínén lévő emléktáblát.

Két éve, a centenáriumi esztendőben rengeteget hallhattunk arról, hogy egyházmegyénk megszervezése és első évszázada nem volt akadályoktól mentes; a bombamerénylet fájdalmasan jelentős stáció volt, mégis csupán egy állomása volt születő egyházmegyénk évtizedekig tartó kálvária útjának. A konferencia záró gondolatai erőt adnak ahhoz, hogy kitartóan és szűnni nem akaró lelkesedéssel menjünk tovább az utunkon: „Az emlékezés nem csupán a sebek feltépése, mert a keresztény ember a fájdalmakból, a keresztekből ki tud emelkedni, Krisztus föltámadásának erejéből át tudja alakítani azt.”

Örülök, hogy részt vehettem a centenáriumi alkalmon, e tartalmas megemlékezésen. Bizonyára sokak nevében mondhatom: jobban megismertük a múltat – építhetjük hát a jelent…

 ifj. Obbágy László

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert